(Valahol Európában... Megvan?)
Végképp nem gondoltam, hogy egy napon mindennél jobban várom: verjék szét a lakásunkat. Sikerült ui. odáig jutni, hogy a felújításról azt gondolom, minden borzalmával együtt, sokkal jobb egy végeláthatatlan adásvételnél... Mi mindent értékel az ember egy kis megpróbáltatás után!
Ezt a hátra levő kisebb beavatkozást meg legkönnyebb úgy túlélni, ha az ember fejében folyamatosan ott van, mi is a cél, hova tart az egész.
Akkor is, ha naponta 30-szor kell telefonálni, anyagok vagy engedélyek után rohangálni a városban - munka mellett, autó nélkül! - és akkor is, ha bármi váratlan borzalom derül ki a munkáltok közben.
Most azt kell valahogy elérni, hogy nyugodtan és jóízűen tudjak aludni. Még a dobozolás és költözés réme se tudjon ettől eltéríteni, álmatlan éjszakákkal, rosszkedvű, türelmetlen ébredésekkel büntetve.
No, és az se vehesse el az építkezés örömét, ha változtatni kell az jól átgondolt és megszeretett eredeti terveinken. Nálunk most nem igazán fér bele a variálás, az idő már-már tragikus rövidsége miatt - ez az én szerencsém -, különben folyton átírnám a forgatókönyvet, az utolsó percig, ameddig csak lehet.
Ja, és nehogy elfelejtsünk örülni az új lakásnak a nagy rohanásban...
(A kép illusztráció, de kísértetiesen hasonlít a valós állapotokhoz.)
