"Emmi néni, a Világegyetem legidősebb, még praktizáló optikusmestere" - írta a férjem a méltán híres idős hölgyről, amikor portrét készített róla. Egy olyan kezdeményezés keretében, amely felkutatja a még működő régi boltocskákat, és bennük a mai napig praktizáló, sokszor koros mestereket. Emmi néni mesternő. Érdekes, a magyarban nincs szó arra, ha egy nő mesterember...


Ő maga és a kicsi boltja kötelező tananyag a kereskedő tanoncoknak. Kedves, elegáns, kicsike finom hölgy, aki éppen a legjobb hangnemet találja el mindenkivel. 96 éves. A tárgyak közül, amelyek körülveszik, némelyik ugyanennyi. Körülöttük, ő és a boltja körül ugyan eljárt az idő, de a kis belvárosi üzletben mégis mintha megállt volna.

Ebből a hangulatból próbálunk mi, a későn észbe kapó utódok valamit kétségbeesetten megmenteni: újrahasznosítunk, lomtalanítunk, vintage és country stílussal vesszük körül magunkat. Több kevesebb sikerrel valamit meg is mentünk ebből a száz év előtti, mai szemmel míves, majdnem elfeledett, másutt  visszasírt világból.
Magam is kézművesnek tanultam, és tudom, mit jelent kézzel megmunkálni az anyagot. Ezért is van különös értéke számomra mindennek. A kézi munka valamilyen megkülönböztető minőséget ad a tárgyaknak. Olyasmit, amitől a tárgy több lesz. Kifinomult érzék kell a megkülönböztetéshez, de észrevehető a különbség. Sokan ismeritek is ezt a kis különbséget. Ha tehetjük, ezt választjuk.

Bár olyan utóda akadna Emmi néninek, aki mindent így őriz meg, ahogy most van: az órát a táblával, az öreg kartondobozokat, amelyeket vén vignettákon halványuló feliratok különböztetnek meg egymástól, a "reklámtáblát" (egy régi világ hírnökét, ahol még igencsak számított az effajta reputáció; hogy jó hírét vigyék a boltnak; az ilyen jó hír, akár 100 évig is kitart!), az öreg szerszámokat, amelyekkel ma is kiválóan lehet dolgozni, a kézműves mesterség becsületet.

Fotó: OGM