Ha most kezdeném a lakásfelújítást és a blogírást, az első bejegyzés arról szólna, ha egy öreg cserépkályha áll a megvásárolandó lakásodban, mindenek előtt a kályhást hívd el, minden mást csak azután! A fordított sorrend horror.

Gyakorlatilag most kezdhetnénk mindent elölről: a falakat, a padlót. Nem tudom, a falat hogyan lehet portalanítani – mert porszívóval nem. A fehér padlón pedig, akárhogy is védtük, meglátszik, hogy szép mennyiségű korom szállt a levegőben és telepedett le mindenhova.

Mindezektől eltekintve azonban móka és kacagás volt az egész. Reggel mindjárt egy vidám fotózással indult a nap. Fantasztikus férjem van. Vagy azért, mert nincs érzéke a prózai valósághoz, vagy azért, mert nem akarja, hogy legyen, képes minden helyzetben teljesen mást csinálni, mint azt a józan – és valljuk be földhözragadt – ész megkívánná. Így történt az, hogy a mesterek várása és az utolsó pillanatok nájlonozása közepette fotózni kezdett. És ettől az egész máris egy izgalmas, nem mindennapi helyzetté vált.


Most pedig ott maradt nekünk a tátongó padlóhiány és a sok hely.
Már hetek óta – mit hetek, hónapok! – óta készültünk erre az akcióra, nem is rabolom az időtöket azzal, hogy elmeséljem, mi tartott eddig, de volt időm kitalálni, mi is kerüljön az üres helyre.




Mivel eddig ritkásan voltak képek a nappalinkról – ezúttal is becsomagolva nézegethetitek csak – mostantól lépésről-lépésre mutatom majd be a kicsomagolást, hogyan variálunk a bútorokkal, a tér kihasználásával, milyen berendezés-változatokon gondolkozunk. Úgy nézem, több variáció is várható...

No, de hogy valami hasznosat is megtudjatok a cserépkályhák lelkéről: a nedves fa 1 hónap alatt tönkre vágja, kátrányos lesz a belseje és büdös. Sem pozdorját, sem más nem természetes hulladékot nem szabad benne elégetni – ugyanezért. Csak alaposan kiszárított tüzelőt szeret – ezért is nagy feladat egy városi lakásban cserépkályhában gondolkodni, errefelé többnyire vizes pincék a tárolóink. Árakban is tudunk tájékoztatást adni, ha valaki szeretné. Írjatok magánban, nyugodtan.
És tudunk egy jó kis eladó bontott kályhát is ;)




Fotó: Oláh Gergely Máté