Cserépkályha állt a nappaliban, ez is igen szimpatikus adottsága volt a lakásnak, amikor megvásároltuk. Csakhogy az ősz beköszöntével, a próbafűtésnél kiderült, a kályha mégsem jó.

Soha nem éltem még cserépkályhával egy fedél alatt, de most, hogy ránk maradt, mint csacsira a fül, utána jártam tehát egy kicsit a témának. Főleg azért, hogy mit döntsünk, mi legyen a sorsa.

Egy 220 cm magas darabról van szó, ami méreténél fogva alkalmas arra, hogy a majd 3,8 m magas belterű lakásunkat kifűtse. Egy ilyen kályhát 10-15 évente újra kell rakni és közben is gondos karbantartást igényel. Egy évig jól kiszárított tűzifát szeret, különben kátrányos réteg rakódik le az égéstérben és attól lesz kellemetlen szaga a használatkor. Nálunk is ez történhetett, a korábbi tulajdonosok nem rendeltetésszerűen használhatták, ugyanis fúgák közül fűtéskor és anélkül is erős, kolbászfüstölőre emlékeztető szag szivárog,a mi gyakorlatilag ellehetetleníti a kályha használatát. (És sajnos nem ilyen szép, mint a képen látható.)
Fotó: Domokos Milán



Hát itt tartunk.
Mivel fogalmunk sem volt a cserépkályhák működéséről, abba szaladtunk bele, hogy van egy használhatatlan darabunk. Sok pénzért elbont(athat)juk, vagy még többért újra rakják nekünk. Utóbbi 150-200 ezer forintos költséget jelent.
Persze ez is úgy van, hogy az ország keleti határainál – információim szerint – ugyanezt a munkát 30-40 ezerért is megcsinálják. (Jól tudom kedves debreceniek?) Nekünk sajnos a fővárosi és környéki árakkal kell megküzdenünk... Abban az esetben, ha megtartjuk.

Márpedig szeretnénk megtartani.
Több okból is. A melegminőség, amit a cserépkályha produkál, nagyon-nagyon kellemes, egyenletes. Ha beletanulunk a fűtésébe, akkor a fafelhasználás is optimalizálható azzal, hogy mindig finoman parázson tartjuk, így használjuk ki legjobban a kiváló hőtartó képességét. Reggel csak újra be kell izzítani és szép egyenletes meleget ad egész nap, sőt, a profiknak egész télen át. 


A másik érv, ami mellette szól, kevésbé racionális, viszont ősrégi, zsigeri öröksége az emberiségnek: a tűz szeretete. Valahol olvastam, hogy Floridában a megkérdezettek 95 százaléka örült volna egy kandallónak, holott köztudottan az éghajlat miatt nincs rá szükség. Olyan mélyen belénk ivódott ősi ösztön a tűz mellett való ücsörgés vágya, amelyben a meleg, a biztonság jó érzetei is ott vannak, hogy még akkor is működik, ha irracionális. No, én is így vagyok ezzel. Nagyon belelkesített annak a lehetősége, hogy saját tüzünk lehet.
A kérdés már csak az, megéri-e.


Korábban írtam már arról, hogy némi meggondolást jelentett nekünk, milyen fűtésmódot is válasszunk. Felmerült a cirkó-fűtés lehetősége, de több mesterrel konzultálva az is kiderült, hogy csak nagyon drága kazán volna képes visszamodulálni a teljesítményt egy ekkorra légtérre, mint a miénk, a legtöbbet viszont sokkal nagyobb teljesítményre találták ki. Magyarul nem éri meg. A pelletfűtésre (a régi cikk erre is kitér) a szigorú szabályozás miatt a kéményünk nem alkalmas – nyíl egyenes kéménnyel engedélyezik csak. Így maradt az eredeti – és nem túl takarékos, nem túl esztétikus, viszont elégséges gázkonvektor, azzal a vággyal megspékelve, hogy lesz kandallónk is. A szó is milyen játékos, jó érzetet ad...
Gondosan készültünk, felújíttattuk és szigeteltettük az ablakokat, igyekezvén megtartani az eredetieket mindenütt, amit nagyon fontosnak tartok. (lásd cikkünk a témában: Ne cseréld, javítsd!)

Már csak az a kérdés, mit válasszunk, megtartsuk, vagy bontsunk, és ezt cseppet sem lesz könnyű eldöntenünk.
 
Babarczy Veronika