Ez a nagyképűség ára: azzal kérkedtem, hogy valamivel több, mint 2 hét alatt felújítottunk egy lakást, most pedig arról számolhatok be, hogy 2 hónap óta az elmúlt héten sikerült összerakni a konyhánkat.
Ennek persze a festék mizéria az oka, a remek "szakértők", ki más? Mindenesetre elképesztő volt a menekültszállás feeling ilyen hosszú ideig. De nagy nap volt ez a héten! Tükrök, polcok, csillár került a helyére, kezdjük felszámolni a káoszt. 
Végre saját ritmusunkba kerültünk és ismét pörögnek a dolog. Mivel minden mindennel összefügg a kis tetrace-rendszerünkben, a következőképpen alakult: elkészült a konyha, így felszabadul a kis hálószoba a konyhai eszközök tárolásából, és végre funkciójának megfelelően működhet majd. Nyáron A nappaliban, a szocreál könyvszekrény felújítása után, kidobozoljuk a könyveket, polcok, képek, tükrök kerülnek helyükre. Lassan elkészül a férfi-sarok is, vagy a régi íróasztal újul meg, vagy kitalálunk ide valami nagyon ügyeset. Egyszóval élni kezdünk végre a lakásban, nem csak ágyra járni.
Láthatóan félkész, képlékeny állapot ez, sok tárgy még keresi a helyét, de alapnak kiváló.
Visszatérve a konyhához, első körben az összeszerelés készült el – legalább már főzhetek – hamarosan ezután jön a szekrénybeépítés a gáz- és a számtalan villanyóra eltakarására. A munkapult fölött jól látható a lógó vezeték, itt a villanyszerelés azért csúszik, mert még mindig nem választottam ki, mi kerüljön a pult fölé. Találtam egy lámpát, ami tetszene, de hosszú a szállítási ideje...
Gondolom, ismerős ez az állapot, amikor már csak egy kis apróság lenne hátra, de igen nehezen áll össze mégis. Vigyázat, a dolgok befejezetlen állapotát ne szokjuk meg, mert többen hajlamosak vagyunk arra, hogy félbe hagyjunk folyamatokat és évekig elnézegessük a félkész eredményt. Egy vezeték a falból, egy függöny, amit végül nem tettünk föl, egy lefestetlen ajtó, meglazult csempe, festékjavítás... stb. Ismerős? Persze csak mások lakásából.
Nézegessetek ilyen lett - ilyen volt fotókat.
Így nézett ki a konyha elődje. Hamisítatlan, igénytelen szocreál. Ezt csak a kamra megléte cáfolja, de az a háború előtti építésre vall. A mi változatunk egyfelől ugyan kényszermegoldás, de nyertünk is vele.
Manapság luxus az 1 szobás 50 m²-s lakás. Gondolkodtunk ugyan egy kinyitáson: a fal kiütésével egybenyitni az előszobai folyosót a konyhával (itt balra jól látszik), amellyel impozáns, élhető nappali-konyhát kaptunk volna. Így viszont a korábbi konyhából egy kisebb szobát nyertünk, ami nyugodt háló, és még a vendégeknek is tudunk rendes szállást adni.
Az előszobával - ami végül a konyha lett - annyiban szerencsénk volt, hogy jó széles, nem mai stílusú tér, és a fehér falak, a világos bútor és burkolat némiképp levegőssé teszi.
Nem is kerültek végül szekrények a falra, hogy ezt a hatást ne nyomják le. Meg azért sem, hogy ne legyen annyira nagyon konyha jellege az egésznek, bár tudom, hogy ezt úgysem lehet majd véka alá rejteni. Terveztem olyat is, hogy az egészet harmonikaajtóval, vagy rolóval el kéne takarni, de ezek is vágyva vágyott tágas, levegős hatást vennék el. A fürdőszoba ajtónál is tolóajtót szerettünk volna először, amit csak az ára akadályozott meg.
A legnehezebb az volt ebben a konyhás folyamatban, hogy előre meg kellett volna határoznom pontosan a víz- és villanykiállások helyét. Nem is sikerült... Időközben találtuk ki, hogy mégis inkább az ajándék mosogatógép legyen nagy, ne pedig a mosogatómedence. Ezzel az egész sor csúszott, összezavarva a korábban megalkotott sorrendet, viszont így hosszabb a munkapult is és befért egy újabb fiókos tároló, aminek nagy hasznát veszem.
Eleinte fáztam az IKEA megoldástól, de kedves és praktikus megoldás. Nagyon szép a fából készült nem beépített konyhájuk, viszont ide nem is férne el. Amire végül a választás esett - fehér, szürke, fekete együttesében - a minimalista megközelítéssel szép egy előszoba szerű konyhába. (Természetesen a teljesen kész állapotról is lesz majd fotó!)
Hogy nyilvánvalóan új élet kezdődött, az első meleg vacsora mutatja legjobban: vajas párolt zöldborsó készült, amit soha eddigi életemben nem ettem meg. Vajon mi történik?
Fotó: Oláh Gergely Máté
