Nagy kiváltság, ha valaki a természet közelében élhet.
Fiatal házasokként Budapestről a Balaton-felvidékre költöztünk. Egy picinyke falu szélén volt a házunk, patakra futó, nagy, mesebeli kerttel. Messze elláttunk az előttünk fekvő lankák ívei fölött: rétek, szőlős parcellák, templomtornyok keretezték a láthatárt.
Ezekben az években tapasztaltam meg, hogyan fonódik össze a mában a keresztény kultúrkör húsvétja a pogányság tavaszünnepével.
A germán pogány hagyomány szerint a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnap Ostra istennő tavasz ünnepe volt. Ő a természet újjászületése és a termékenység istennője. Tavaszi virágokkal, indákkal körülvéve, tojással kezében, lábánál nyulakkal, feje felett repkedő madarakkal ábrázolják, fején tavaszi virágokból font koszorúval. A tojás a termékenységet, a megújulást, a tavaszi ébredést szimbolizálja.
Ostrának a legenda szerint volt egy különleges madara, amely színes tojásokat tojt. Egy napon az istennő a madarat a gyerekek szórakoztatására nyúllá változtatta, azóta tojnak a nyulak színes tojásokat. A német Oster, és az angol Easter szavak máig őrzik Ostra nevét.
A keresztény hagyománytól sem idegen a tavasz és a Húsvét kapcsolata. Az ünnep napja a tavaszi holdtölte utáni első vasárnapra esik, március 22. és április 25. közé. Húsvétkor Jézus Krisztus feltámadását ünnepli a kereszténység. Az ünnepet megelőző 40 nap a nagyböjt, mely Jézus 40 napos pusztai böjtjének emlékére a felkészülés, a lelki és testi megtisztulás ideje.
Sokszor átéltem vidéki környezetben e kettő találkozását: a pogány és a keresztény életörömöt, hogy milyen nagy ünnep a tavasz beköszönte! Amikor az ember legszívesebben bevinné az egész kertet a lakásba, hogy minden percben részese lehessen annak a színpompának, illatárnak, amivel a természet ilyenkor széles jókedvében eláraszt.
Sosem láttam azelőtt olyan gazdagon díszített asztalokat, annyi virágot, bimbós vagy friss leveles ágat csokorba szedve. Hagyománnyá vált nálunk a kosárba ültetett árvácskás-százszorszépes kompozíció, amely elmaradhatatlan része lett a tavaszköszöntésnek.
Amikor már gyermekünk is volt, még szebbé váltak ezek az alkalmak. Nagyobbacska lányom mondta egyszer, hogy nem is az ünnep a legszebb, hanem a készülődés. Tradicionálissá vált húsvétkor az írókás mézes sütemény, a tojást a berzseléses technikával készítettük, hiszen ilyenkorra kibújtak a díszítéshez használatos apró levelek, a hagymahéjat pedig már korábban begyűjtöttük a festéshez, mert ehhez az dukál.
A legnagyobb kihívást a kalács jelentette a gyakorlatlan háziasszonynak, de valahogy az égiek mellém álltak, és szépen megkelt, pirosra sült kalácsok voltak húsvétkor az asztal koronái. Nincs finomabb ennél a sonka mellé!
Csak bátorítani tudom azokat, akik még nem készítettek, próbálják ki!
Íme a recept. Hozzávalók: fél kg liszt, 3 dkg friss élesztő, 3,5 dl tej, 2 tojássárgája, 5 dkg porcukor, 8 dkg vaj, csipet só, és még 1 tojássárgája a kenéshez.
A lisztet egy tálba tesszük, a közepébe egy mélyedésbe beleöntjük az 1 dl langyos cukros tejben megfuttatott élesztőt. Annyi liszttel keverjük el, hogy galuska állagú legyen (azaz könnyen formálható, nyúlós tészta). Liszttel megszórjuk, és fél órára letakarva kelesztjük. Ha megkelt, hozzáadjuk a maradék tejet és cukrot, 2 tojássárgáját, csipetnyi sót, beledolgozzuk a langyos, megolvasztott zsiradékot és hólyagosodásig dagasztjuk. Megszórjuk liszttel és letakarva duplájára kelesztjük. Lisztezett deszkán három egyenlő részre osztjuk, hengereket sodrunk belőle, és koszorúvá fonjuk. Vajjal kikent kerek formába tesszük, magasra kelesztjük, megkenjük tojássárgájával, és előmelegített sütőben 200 fokon megsütjük (kb. 45 perc).
Szép húsvéti ünnepet kívánunk!
Oláh Kati
