Másodszor jártam abban a kicsiny, 150 éves körüli vályogházban, ami a Tisza mentén, az ország mára nehéz sorsú vidékén található, egy falucskában. Talán soha nem is volt nagyon könnyű arrafelé az élet, de talán szebb, mint manapság.
Ezt azért állítom, mert néhány nap alatt bejárva a vidéket, sok-sok szépségben volt részünk.


Az első meglepetés az a pillanat volt, amikor beléptünk a házba, és semmihez sem hasonlítható illat fogadott. Az öreg vályogház ugyanis akkor is szellőzik, ha az ablakok csukva vannak és nagyon kellemes a levegője. A hőmérsékletét illetően pedig külön ajándék volt a 40 fokos napokon megpihenni benne, egy-egy izzasztó túra után.

Élmény volt a takarítás, ami söprűvel és tiszta vízzel történik. Gyors pókhálózás, takarók, terítők kirázása, alapos szellőztetés, padlósöprés, és a konyha döngölt padlójának felspriccelése szépen felfrissítette a kis házat.


Sokszor írtam már az egyszerűségről. Egy ilyen élmény radikálisan megmutatja, mennyivel egyszerűbben is élhetnénk – nem utolsó sorban pedig környezetbarát módon! – mint ahogyan tesszük. Olyan kevés is elég. Próbáltatok már hasonlót? Például egy evezőtúrán, hegyi házban, netán stoppal utazgatva? Mindenkinek ajánlom, akit érdekel a lakberendezés! Ugyanis olyan inspiráló, annyi ötletet ad, hogy győzzétek csak megvalósítani.


Az időnk további részében a folyónál barangoltunk, és a bejártuk kicsit a környéket. A Tisza menti partoknak olyan intenzív illatuk van, ahogy más erdőkben nem tapasztalni, esetleg csak eső után. Ahogy sétáltunk a fák között, egyenként meg lehetett különböztetni őket illat alapján: a füzek könnyeztek, a diónak erős, jellegzetes intenzív illata volt. Virágok, fák, a fű is, mind-mind a tavasz illatait árasztotta. Ezeket a sétákat nem lehet megunni.


Bár ma úgy szinte kivétel nélkül úgy hallunk Magyarország keleti részéről, hogy szegény és hátrányos helyzetű, egy másfajta – nem kizárólag pénz alapú – értékrend szerint nagy gazdagság birtokában is van.



Tény, hogy pénz hiányában ezt a gazdagságot a kihalás, az eltűnés, az elporladás veszélye fenyegeti. Gondolok például a néhol több száz éves vályogházakra, a már nem használatos fából készült jellegzetes gazdasági épületekre, a középkori templomokra. Az idősebbek még itt-ott művelik a földeket, de tehenet szinte már senki sem tart, mióta kvótát fizettek érte. Lassan elmennek azok, akik értettek a vályogvetéshez, a hagyományos gazdálkodáshoz, a zsúpfedél és a döngölt padló elkészítéséhet. Szerencsére azonban akadnak még olyanok, akik szívesen mesélnek a régi világról, sőt, jól esik az öreg szívüknek felidézni a múltat.



Móricz egykori szülőházában, Tiszacsécsén megtudtuk, hogyan lehet javítani, frissíteni a döngölt padlót, az egyik kiskocsmában pedig a faljavításról és az egykori tetőfedő technikákról diskuráltunk egy 71 éves gazdával. 

Túristvándiban a máig működőképes vízimalmot néztük meg, és a kis kiállításon megtudtuk, hogy a középkorban több száz, különböző típusú működött belőle a Tisza mellékfolyóin, ahova a nagy hajóforgalom (!) miatt telepítették őket.

Szatmárcsekén a délutáni csendben néztük meg az országban egyedülálló temetőt. "Egyelőre megdönthetetlen magyarázat nincs a csónakos fejfák eredetére – írja a település honlapja. Vannak, akik úgy vélik, hogy az ősi ugor csónakos temetkezési szokás utolsó emléke, ez azonban romantikus tévhit. Mások szerint azért temetkeztek így, mert a falut körülvevő vizek áradásakor a halottakat csak csónakban vihették a temetőbe, azonban errefelé ladikkal jártak és a bárkás,félbárkás és deszkás temetés volt a hagyományos. A szakemberek dolga a vita eldöntése, nekünk marad az a különleges élmény, amit a fejfák százai nyújtanak."

Egy másik temetőnél is megálltunk, elhagyatott volt, de így is nagyon szép: gyönyörűen faragott héber feliratos kövek jelezték az egykor itt élteket, akiket elvittek, akik végleg elhagyták ezt a vidéket.


Hogy nincs új a nap alatt, az ismét kiderült, ezúttal Kölcsén. A gyönyörű középkori templom berendezése számomra az oly divatos fehér a fehérrel skandináv stílust idézte.

Nem fér a fejembe, hogyan lehetett elfelejteni illetve rosszabbra, (sok esetben az egészségünkre káros, drága és környezetszennyező technológiákra) cserélni azt, amit az évszázadok kidolgoztak, kipróbáltak.

A paraszti kultúrában az a csodálatos, hogy a tárgyak hosszú evolúció során, funkciójuknak megfelelően alakultak, hogy használatuk a lehető legpraktikusabb legyen. Az anyagokban is elgyönyörködik az ember, a kőben, a fában, a rusztikusan megmunkált vasban, kerámiában, az egyszerű és jó illatú meszelt falakban.
És mindig ott a díszítés! Talán másként viszonyultak akkoriban az emberek a munkához, szerették, tisztelték, "becsülete volt". Ezek a használati tárgyak nemcsak hasznosak, szépek is, jól esik kézben venni őket. Az Arts and Crafts mozgalomnak ez volt a nagy forradalma: éppen ezeknek a hagyományoknak az újra felfedezése nyitott új korszakot modern kor tárgykultúrájában .

Őszintén remélem, hogy a Tiszahát is kaphat új életet, és autentikus kultúrája nem veszik végképp a feledés homályába, Minden esélye megvan rá, hisz éppen most erősödnek azok az alternatív irányok – a közgazdaságban és a kultúrában – amelyek hasonló értékek felé nyitottak. Csak addig kitartás!


Fotó: OGM