Annak ellenére, hogy még nem tudtuk birtokba venni az új lakást, sőt méreteink is csak úgy szemre és lelépve vannak, a tervezés régóta zajlik fejben. Sőt, állítom, hogy ez a folyamat nem is függ össze egy konkrét lakással, hanem inkább magával a készséggel, hogy észreveszem, mi az ami tetszik és valamelyik kreatív agyi területen ezek a vizuális infók szépen gyülekeznek. Amikor pedig szükség van rájuk, rendelkezésre állnak.
Szóval a tervezés folyamatosan zajlott éveken át. Így lehetséges, hogy valahol az agyam sarkában megmaradt egy kép, egy enteriőr, a fenti listellóval/bordűrrel. Azt gondoltam, ilyen már nincs is, nem gyártják. Elterveztem egy art-deco hangulatú fürdőt, de fekete díszcsíkkal, hisz a pepita háború előtt létezett csak.
Múlt héten sikerült mégis megtalálnom egy régi csempéket és másolatokat is újragyártó kereskedésben - háború előtti Villeroy gyártmány - és ugyanazon a napon rábukkannom a kortárs változatra, ami annyiban különbözik, hogy ál-mozaik megoldással készítik.
És még mondja valaki, hogy hiába álmodozunk! Meggyőződésem, hogy az egyszerű, tiszta vágyak teljesülnek. Nem csak az egész emberiség javáért, hanem az én kis egyéni boldogságomért valók is.
Ja, és ugyanott találtam lábas kádat, amire igen régóta vágyom. Meg még egyet vidéken... Vigyázni kell tehát a vágyakkal, mert aztán csőstül teljesülnek...
Vár rá egy kiadós felújítás, de gyönyörű lesz!
