Tapéták, amiktől megőrül(het)sz

Tapéták, amiktől megőrül(het)sz

Nyilván túlzás a cím. Van, aki nagyon jól bírja az erős ingereket – legyen az vizuális vagy éppen zajhatás.Én nem tartozom ebbe a csoportba. Éppen ezért tudok őszintén rácsodálkozni azokra a termékekre, amelyekkel zavaró hatásokat vihetünk be az otthonokba. Vajon a…

Inspirációk étkezőre

Inspirációk étkezőre

Igazán boldoggá tesz az is, hogy van étkezőnk. Az elmúlt évek lakásaiban nélkülöztük már a puszta teret is, nemhogy étkezőt, kamrát, és hasonló nyalánkságokat. Elmentettem ugyan pár fotót egy mappába, de komolyan magam sem számítottam rá, hogy hamarosan majd azon gondolkozhatom, miként rendezzem be…

Lakástervezés 3D-ben - konyha (2.)

Lakástervezés 3D-ben - konyha (2.)

Az egyik nagy örömünk, ahogy már írtam: az új lakásban lesz egy igazi konyhánk. Olyan, ahol jó lesz  ücsörögni a reggeli napsütésben, vagy együtt főzni, akár vendégekkel is, és nagyszerűeket enni. Olyan, amelyiknek íze van. Ahonnét aztán alig lehet felállítani a vendégeket, hogy átmenjünk a…

Inspirációk konyhára

Inspirációk konyhára

A 3D tervezgetés közepette időzzünk el egy kicsit a konyhában. Ha feltenném a kérdést, kinek-kinek melyik a kedvenc helyisége a lakásában, hol szeret a legjobban ücsörögni, valószínűleg a "kényelmes fotel egy könyvvel", "egy pohár bor és egy kád víz" válaszok vinnék a prímet. Amikor magam…

Lakástervezés 3D-ben, azaz Sims élesben

Lakástervezés 3D-ben, azaz Sims élesben

Amikor megnéztünk egy lakás és megtetszett, azonnal megterveztem a berendezést. Már ott helyben, azután pedig 3D-ben dolgozom ki az átalakítást, a berendezést és a variációkat. Ez felesleges munkának tűnhet, ha például elviszik a lakást az orrunk elől. Ugyanakkor remek ujjgyakorlat. Hozzáteszem, a…

Költözős karácsony, vándorlós vízkereszt

Költözős karácsony, vándorlós vízkereszt

Hirtelen ránk tört, hogy hamarosan költözünk. Eddig aránylag ügyesen haladtunk a felújítás előkészítésében. Folyamatosan egyeztetünk mesteremberekkel, bekérünk árajánlatokat.Nagylelkű segítséget kaptunk hol lakásra addig, amíg zajlik a felújítás. A teljes  berendezés ideiglenes elhelyezését is…

A nagy kanapé kérdés

A nagy kanapé kérdés

Feltehetitek a kérdést: tényleg ez a legfontosabb témám a lakásfelújítási projekt kellős közepén? Inkább arról van szó, hogy vannak megmagyarázhatatlan lendületek, amikor az ember szimatot kap, keresni kezd, és megtalálja, amire vágyott. Nyilván ez a rálendülés azzal is összefügg, hogy döntöttünk a…

Jogos lakáskérdések

Jogos lakáskérdések

Az elmúlt hónapokban több, jogilag zűrös helyzettel is találkoztunk ingatlan témában. Az alább összegyűjtött tapasztalatokat okulásra szedtem csokorba, és hogy hasznos (preventív!) infókkal szolgálhassak. Először is nézzük meg az alapvető jogi fogalmakat, amelyeket érdemes…

Minket meggyőzött - így veszünk lakást mi (6.)

Minket meggyőzött - így veszünk lakást mi (6.)

Most, hogy már láttátok az új lakást, biztosan érthető, miért feszegettem a régi nyílászárók, parketta, faanyagok megmentésének kérdését. Azon túl persze, hogy alapból mindig is nagyon érdekelt ez a téma, most különösen is érintettek lettünk. Bizonyára ezért is választunk ilyen lakást, amilyent,…

Megtaláltuk! - így veszünk lakást mi (5.)

Megtaláltuk! - így veszünk lakást mi (5.)

Számunkra csoda kategória, hogy sikerült ez az adásvétel. Már-már úgy tűnt, nem lesz belőle semmi...(Vigyázat, a cikk hosszú és a végén rengeteg fotó van!) A lakás fotóit már tavasszal láttam, de az ára miatt nem néztük meg. Miután a másik kettő, amit kinéztünk, nem jött össze, ősszel tiszta lappal…

Időnyomatok - így nézünk lakást mi (4.)

Időnyomatok - így nézünk lakást mi (4.)

Nem is tagadhatnám, hogy a lakáskeresésünkben még egy szempont játszik lényeges szerepet: a lakás patinája. Egészen figyelnünk kell, hogy ne vigyen el egy-egy régies berendezés, az ódon tárgyak hangulata, öreg spaletták, lábas kád, és a többi. A személyes elfogódottság miatt adja magát a kérdés,…

Így nézünk lakást mi (2.)

Így nézünk lakást mi (2.)

Reméljük, nem egy hosszabb szappanoperának nézünk elébe ezzel a címmel...! Egyelőre optimisták vagyunk.Legutóbb a facebook-on be kellett érnetek egy rövidke hírrel, hogy leszedtük a hirdetős molinót az ablakunkból, azaz eladtuk a lakásunkat. Böjtös Kinga fotómontázsa a lakásunkról, a…

süti beállítások módosítása