Az otthonteremtés nem könnyű feladat, mindenki megdolgozik vele. Van, aki szakember segítségét kéri, és jó esetben sikerül is megteremteni azt a harmóniát, amely valamiként egységben van az ott élőkkel. Más ösztönösen jó érzékkel nyúl a tárgyakhoz, és maga alakítja így a környezetét.
Azért szeretjük a művészotthonokat, mert – nyilván a természetes tálentum és a képzett esztétikai érzéknek is köszönhetően – magával ragadó a kimódoltság nélküli természetességük, keresetlen szabadságuk, és az, ahogyan a bennük lakók lelkét, életét önkéntelenül, szellemesen, jóízűen kifejezik.
Hívatlan látogatókként állítottunk be a művészházaspár házába. Igazából a fel-felhangzó hegedűszó csalogatott, és addig álldogáltunk a kapuban az alkalmi koncertet meg-megtapsolva, mígnem a házigazda észrevett és a kapuhoz jőve betessékelt: "come in, come in!". A lengyel származású New Yorkban élő építész, magyar feleségével és két szépséges kislányával nyaralónak használja az egykori módos sváb házat.
Nem bonyolították túl a felújítást, nem akartak rekonstruálni semmilyen történeti hangulatot. Egyszerűen csak megőrizték a göcsörtösre koptatott padlót, az öreg gerendákat, a régi nyílászárókat, faanyagokat és beszereztek pár szépen megöregedett, korban ide illő bútort. Tényleg csak néhányat, a legszükségesebbeket. És nem igyekeztek megteremteni előre kimódolt koncepció szerint semmiféle életidegen enteriőrt.
Éppen ettől olyan erős a ház kisugárzása, hogy azonnal, ott helyben elkészítettük a fotókat, hogy bemutathassuk ezt a lakot.
Fotózáskor picit jobban mutat, ha időt hagyunk, hogy rendet tegyenek – még szinte ki sem pakoltak a hosszú út után –, de nem lett volna alkalom visszatérni, így ott helyben kattintgattunk és meséltettük a tulajdonosokat.
Megtudtuk például, hogy a nappaliban álló gyönyörű szerkezet egykori toronyórát működtetett. A ház ura egy nyáron át tisztogatta, mire helyreállította. A falnak támasztott hatalmas kanál szerű tárgy mögötte pedig nem más, mint az toronyóra egykori ingája.
Nagyon tetszett nekünk a gyerekszoba is, vidám kék padlójával és az este játékos fényeket adó lámpájával.
A konyha és az előszoba minden szeglete csupa élet, nyár, közvetlenség és humor. Az "önkényuralmi jelképet" némi nosztalgikus szándékkal, viszont direkt rosszul rakták össze, ezzel a fricskával is üzenve a múltnak. Az öreg sparhelt és környezete sem skanzenes dísztárgy, használják.
A terek vidámsága pedig leplezetlenül mesél használói életformájáról, és arról, hogy ezt a házat nagyon szeretik. Szívesen töltik itt a nyarakat, és nagy szeretettel alakítgatják második otthonukká.
Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté
