Retróból kortárs - a kivitelezés gyötrelmei

Retróból kortárs - a kivitelezés gyötrelmei

A projekt rögtön azzal indult, hogy faképnél hagytak a kivitelezők. Pontosabban fel se bukkantak... Az első megtekintés után, tavaly júliusban, elhívtam egy jó barátom, aki nagy építkezések műszaki vezetője, megnéztük a lakást együtt is, kiszámoltuk a költségeket és összeszedett nekem egy csapatot…

Aprócska angol meseház

Aprócska angol meseház

Ezt a meseházikót számtalanszor láttam már fotókon, de először találkoztam az enteriőrfotókkal. Mivel kívül-belül gyönyörű, gondoltam, megosztom veletek. A történetéről is kiderült pár dolog. Miközben a jelenlegi tulajdonosa, Caroline Holdaway, egy belsőépítészeti projekten dolgozott Cotswolds-ben,…

Retróból kortárs - első víziók és tervezés

Retróból kortárs - első víziók és tervezés

Úgy adódott, hogy ismét végig követhettek egy lakásfelújítást, ahol az helyzet állt elő, hogy saját magam megrendelője voltam. Mondhatnám, hogy a munka teljesen gördélekeny volt, és értettük egymást fél szavakból is – ami kicsit skizofrén –, de nem így történt. Viszont azért volt izgalmas a…

A legboldogabb háztulajdonosok Sussex-ben

A legboldogabb háztulajdonosok Sussex-ben

A képek láttán nem csodálom, hogy így éreznek a tulajdonosok! Aki régebb óta olvassa a blogot, tudja rólam, hogy gyengéim az otthonos vidéki házak, amelyeknek van karektere, ahol élet van. Azt gondolom, ez az angol otthon, ahova egy kicsit bekukkanthatunk, teljességgel megfelel ezeknek…

Stílusok a fürdőben - bidé és piszoár

Stílusok a fürdőben - bidé és piszoár

Vakalapot félre, kényes, de fontos témák következnek! Az altesti higiéniáról, a wc, bidé és a vizelde (piszoár) használatról elenyésző mennyiségű cikk áll rendelkezésre magyarul. Ezekből az derül ki, hogy egyelőre az elterjedésük a háztartásokban korlátozott, különösen…

Nem mellékes - WC design

Nem mellékes - WC design

Gyakran hallunk arról, hogy mennyire kiemelt szerepe van manapság a lakberendezésben a fürdőszobának. Míg a wc-ről ilyen értelemben alig esik szó. Ezt az egyensúlyt kívánja helyrebillenteni ez a cikk.A wc ugyanis éppen ilyen fontos. A nyugalom szigete – kellene, hogy legyen – a lakásban és a…

II. Buda - polgáriból polgári

II. Buda - polgáriból polgári

Vannak esetek, amikor mindenki nagyon lelkes, a megrendelő, a tervező, aztán mégsem jön össze semmi úgy, ahogy elterveztük, a felújítás nem valósul meg. Ettől a feladat végig izgalmas és ugyanolyan szellemi kihívás, mintha megépült volna. Persze közben szerencsére nem tudjuk, hogy végződik…

II. Buda - saját lakás projekt

II. Buda - saját lakás projekt

A saját lakásunkról is muszáj egy összefoglalást adni, ha már olyan sok mindent láttatok belőle eddig. A korábbi cikkeket lehetetlen volna belinkelni, olyan mennyiség, de a 84 nm címke alatt megtaláljátok őket.Jó megmutatni, hogy milyen volt, honnan indultunk, és milyen lett a felújítás után. Tudni…

VII. Műemléki felújítás – belvárosi műterem

VII. Műemléki felújítás – belvárosi műterem

A legjobb az egészben az, amikor egymás mellett látjuk az induláskor és a befejezéskor készült fotókat. Mindig büszkén nézegeti az ember, pláne, ha piszkosul megdolgozott érte, nem igaz? No, végezetül, ez a kis műterem is beérett, megszépült. A tervezéstől és a bontástól kezdve, az anyaghasználaton…

Műhely-titkok: egyet előre, kettőt hátra

Műhely-titkok: egyet előre, kettőt hátra

"Mint a legtöbb felújítàs, pàr hónap múlva ez is befejeződött."  Ez a Merci és Ancsa blogján talált mondat mottóként lebegett a szemünk előtt abban a pár hónapban, amíg a műhellyel bíbelődtünk. És igazuk lett, csak elérkeztünk oda mi is. Szerencsére már jóval korábban, mint, hogy a krónikában…

Műhely-titkok: új falak

Műhely-titkok: új falak

Azt már megmutattuk, honnan indult a műhely projektünk, és az alaprajz megalkotásáról is meséltünk. A címben szereplő megújulás egyrészt azokra a falakra utal, amelyeket új vakolattal láttunk el, a helyiség adottságainak megfelelően. Ehhez körülbelül 150 cm magasságig levertük a régit a teljes…

XII. Istenhegy - tanácsadás

XII. Istenhegy - tanácsadás

Mostanában igen kevés idő marad a blogírásra, de lassan majd jönnek az ígért cikkek, csak tartsatok/tartsunk ki! Az év első cikke egy kockaházi lakás átgondolásáról szól, és arról, hogyan is történik egy tanácsadás. Ebben az esetben a tulajdonosok eléggé elbizonytalanodtak és megfeneklett a…

Tervezz, ne fogadkozz!

Tervezz, ne fogadkozz!

Az a benyomásom, hogy az emberiség nagy családja Szilveszter éjszakáján ketté válik: az egyik fele fogadalmakat tesz, a másik fele új év, új élet felkiáltással beleveti magát a jövőbe. Nem tartozom a fogadkozók nagy táborába, de az évek múlásával egyre nagyobb igényem lett arra, hogy kereteket adjak…

Ünnepi teríték

Ünnepi teríték

Az ünnepek előtt megszaporodnak a női magazinokban és lakberendezési lapokban a szebbnél szebb fotókat felvonultató ünnepi terítési javaslatok. Mindig szívesen nézegetem őket, de egy idő után rájövök, hogy ha ilyet szeretnék, ahhoz le kellene cserélnem a teljes étkészletet. Hogyan varázsoljuk mégis…

Műhely-titkok

Műhely-titkok

Bizonyára észrevettétek a blogon a változást, hogy van egy új munkatársunk, de fontosnak tartjuk külön is bemutatni őt. Hülber Attila építésszel egy közös ismerősünk és pár munka hozott össze minket, évekkel ezelőtt. Attila az eredeti szakmája mellé színdianamikai szakmérnöki képesítést szerzett,…