Textilfestés #2 - shibori

Textilfestés #2 - shibori

Nos, a cím kíván némi magyarázatot. Mi is az a shibori?Anélkül, hogy így neveztem volna, a legutóbbi textilfestős cikk már shibori technikával készült mintákat mutatott. A valódi shiboritól az különböztette meg az én próbálkozásomat, hogy ez a japán tradicionális…

Rend a lelkünk

Rend a lelkünk

A nyár hozott egy nagyobb lendületet, a lakásunk lassan elkészül, lassan helyükre kerülnek a dolgok. Ismét sok mindentől megváltunk, más tárgyaknak pedig megtaláltuk a helyét. A fiókos szekrény elkészülte például maga után vonta, hogy rengeteg mindent rendszereztünk, átnéztünk, csoportosítottunk,…

Lakás, textil, festés

Lakás, textil, festés

Meleg nyári napokon ideális elfoglaltság, de gyakorlatilag bármikorra időzíthető egy kis textilfestés.  Úgy kezdődött, hogy megígértem a férjemnek, varrok egy körpárnát a székére. Az anyaggyűjteményemben nem találtam olyan mintát, ami tetszett volna, és illik a konyhánkhoz, így festettem egyet.…

Csavaros finálé

Csavaros finálé

Tovább tartott a felújítása, mint a lakáskeresésünk a felújítással és a beköltözéssel együtt. Rohadt sok meló volt vele. Cipeltük ide-oda, miközben dög nehéz. Ráadásnak ott volt a 64 fogantyú... Amikor maga a fiókos szekrény elkészült (írtunk róla itt és itt) mégegyszer annyi meló volt a…

Két puff egy csapásra

Két puff egy csapásra

Hosszú évek óta terveztem, és végre kipróbáltam a kárpitozást! Mindenestől nagy élmény volt. Egyfelől azért, mert izgalmas volt belelátni egy nagy múltú szakma titkaiba, másfelől a bútordarabok előkészítésekor debütált a Makita csiszolóm.  Összesen 4 munkám készült el a "kurzus" alatt. Elsőre két…

Kis bútor-túra

Kis bútor-túra

Velem együtt talán ti is gyakran elkövettétek azt a hibát., hogy azért váltatok meg egy-egy jelentéktelen külsejű bútortól, mert nem szerettétek, nem tetszett és hiába lett volna praktikus, sehogy sem passzolt a lakásotokban, házatokban meglevő stílushoz. A fenti bútor ragyogó példa arra, hogy…

Ház-lámpások papírból

Ház-lámpások papírból

Most fedezem fel újra a papírt. Viccesen hangzik, ha azt mondom, óvoda óta nem foglalkoztam vele. Azt hiszem türelmem sem volt hozzá, és ötvösként nem tartottam "megfelelő" anyagnak, amire érdemes időt szánni. Mekkorát tévedtem! Talán a körülmények hozták, hogy műhely híján kénytelen voltam új…

Recycling kötőtűvel

Recycling kötőtűvel

Gondolom, senkit nem lep meg, ha ismét szó esik kicsit a kötésről...Rájöttem, hogy nekem kikapcsolódást, egyfajta szemlélődést jelent. Talán azért is, mert ez az egyik olyan tevékenység, amit önmagáért szeretek: nem hajt teljesítménykényszer és bátran kísérletezem.A párnahuzatokkal (és itt és itt és…

A homokvihar hadművelet - fiókos 2.

A homokvihar hadművelet - fiókos 2.

Az előző lelkes cikkben már felvezettem a fiókos szekrények iránti elkötelezett vonzalmunkat, és láttatok számos gyönyörű példát is.  Na, a miénk nem olyan. Nem több száz éves, nem barnította meg az idő, helyette lekente valaki okkeres barna festékkel. De karakteres darab, és hazai felhozatalt…

A munka gyümölcse, azaz Ferrari a konyhánkban

A munka gyümölcse, azaz Ferrari a konyhánkban

Elkészültünk a kredenccel, megkapta a végleges (talán meglepő) színét, és az utolsó simításokat is sikerült majdnem maradéktalanul elvégezni rajta. Miután végignéztétek a rengeteg melót – az előkészítést és az alapozást – a sorozat befejező részéhez érkeztünk. Végre! Reméljük, mindenkit…

Kegyenc kredenc

Kegyenc kredenc

A pár napja összeírt tennivalók listájában ott szerepelt az öreg kredenc átfestése is. A lakás megvásárlásakor ki akartuk toloncolni szegényt, de nem jelentkezett érte senki, így maradt.  Hosszas szervezés után pénteken lett volna a napja, hogy elszállítjuk egy kölcsön kapott műhelybe, csiszolásra.…

süti beállítások módosítása