Függöny-játszma

Függöny-játszma

Az az érzésem, hogy ismétlem magamat: déja vu-m van, mert néhány éve már végigcsináltam egyszer  mindezt, amit most függöny témában megpróbálok újra átgondolni. A korábbi cikkünk dilemmái mit sem változtak... Tudom, hogy öltöztet, tudom, hogy hőszigetel, mégsem akaródzik…

Hat éve nem árt a dekor

Hat éve nem árt a dekor

Egy-egy évfordulókor érdemes megállni, mert olyan jót tesz az ember lelkének, ha megszemlélheti a munkája eredményét. Így van ez velünk is. Gondoltuk, összegezzük egy kicsit újra, milyen utat is tettünk meg. Nem számokkal adatokkal tesszük ezt, inkább a fontosabb állomásokat megnézve. Ha…

Maci-ház luxuskivitelben

Maci-ház luxuskivitelben

Hirtelen elhatározással január elejére, a kis unokahúgom születésnapjára módosítottam a maciház átadást. Egyszerűen azért, hogy láthassam, mit szól hozzá. Ha karácsonyi ajándék lett volna, nem látom az örömét, mert nem töltjük együtt a szentestét. Remek döntés volt, így mindkettőnknek felejthetetlen…

A  gyermekkori karácsonyok illata

A gyermekkori karácsonyok illata

  Emlékeimben kutatva hasadások tűnnek elő, amelyeket felnőttkori élményeimmel szövögettem be. Kisgyermek voltam, amikor elveszítettem az édesanyámat. Szinte alig maradtak emlékeim azokról a karácsonyokról. De mégis… valami távoli foszlány, a mézeskalács illatáról. Ez az egyszerű sütemény a…

Karácsonyi készülődés: maci-ház

Karácsonyi készülődés: maci-ház

Már-már dicsekednék, hogy idén milyen jól állok az egyik karácsonyi ajándékkal, ha nem az lenne az igazság, hogy 1 éve kezdtem neki az elkészítésének. Nehéz fába vágtam ugyanis fejszémet, szó szerint. Elhatároztam, hogy készítek egy babaházat az unokahúgomnak. Annyit tudtam, hogy meseházat…

Szárításról kezdőknek és haladóknak

Szárításról kezdőknek és haladóknak

Nem tudom, ki hogy van vele, én eléggé háklis vagyok a szárításra és arra, hogy a törölközőszárítón valóban száradjanak is a törölközők. Talán elsőre banális téma, de télen nem is annyira. Mivel a fürdőszobánk miatt eleve összeszedtem több lehetőséget, irányt az átgondoláshoz, szívesen megosztom…

Textilfestés #2 - shibori

Textilfestés #2 - shibori

Nos, a cím kíván némi magyarázatot. Mi is az a shibori?Anélkül, hogy így neveztem volna, a legutóbbi textilfestős cikk már shibori technikával készült mintákat mutatott. A valódi shiboritól az különböztette meg az én próbálkozásomat, hogy ez a japán tradicionális…

Rend a lelkünk

Rend a lelkünk

A nyár hozott egy nagyobb lendületet, a lakásunk lassan elkészül, lassan helyükre kerülnek a dolgok. Ismét sok mindentől megváltunk, más tárgyaknak pedig megtaláltuk a helyét. A fiókos szekrény elkészülte például maga után vonta, hogy rengeteg mindent rendszereztünk, átnéztünk, csoportosítottunk,…

Lakás, textil, festés

Lakás, textil, festés

Meleg nyári napokon ideális elfoglaltság, de gyakorlatilag bármikorra időzíthető egy kis textilfestés.  Úgy kezdődött, hogy megígértem a férjemnek, varrok egy körpárnát a székére. Az anyaggyűjteményemben nem találtam olyan mintát, ami tetszett volna, és illik a konyhánkhoz, így festettem egyet.…

Két puff egy csapásra

Két puff egy csapásra

Hosszú évek óta terveztem, és végre kipróbáltam a kárpitozást! Mindenestől nagy élmény volt. Egyfelől azért, mert izgalmas volt belelátni egy nagy múltú szakma titkaiba, másfelől a bútordarabok előkészítésekor debütált a Makita csiszolóm.  Összesen 4 munkám készült el a "kurzus" alatt. Elsőre két…

Kis bútor-túra

Kis bútor-túra

Velem együtt talán ti is gyakran elkövettétek azt a hibát., hogy azért váltatok meg egy-egy jelentéktelen külsejű bútortól, mert nem szerettétek, nem tetszett és hiába lett volna praktikus, sehogy sem passzolt a lakásotokban, házatokban meglevő stílushoz. A fenti bútor ragyogó példa arra, hogy…

Vízparti csík party

Vízparti csík party

Miután szapultuk már a magyar nyaralókultúrát, illetve annak hiányát, mind az építészetben (A szépség nyomában sorozatunkban), mind a lakberendezésben (A nyaralóba jó lesz), és vágyakozva néztünk a múltba (Monarchiás építészet - nyaralóhely a századelőről), vagy külföldre (Skót földre fel!, Ha…

Hidegen ajánlom

Hidegen ajánlom

  Nem tudom, ki hogy van vele, de én nem szeretem a hűtőt, mint használati tárgyat. Azok a típusok, amelyek számunkra elérhető árban vannak (=hajlandók vagyunk megfizetni az árukat) per pillanat, sajnos nem igazán tetszenek. Ez nem tragédia, csak azért jutott eszembe mindez, mert épp lecseréljük a…

Beton-art a konyhánkban

Beton-art a konyhánkban

Ígértem egy részletes beszámolót a kaspókról is, a tavaszi feléledésünkkor. Lássuk a részleteket. Régóta keresem, miként tudnám a szobanövényeimet valamilyen tematikus rendbe szedni, hogy szépen, egységesen nézzenek ki. Kaspókkal szeretném megoldani. Cink és fehér kerámia kaspóim már vannak. Most…

süti beállítások módosítása