Majorság és vendégház ausztrál módra

Majorság és vendégház ausztrál módra

Már a település nevétől – Goondiwindi – jó kedve lesz az embernek, a fotókat elnézve pedig egyenesen az irigységig jut, hogy így is lehet élni, a földdel dolgozva, állatot tartva, megélhetést találni mindebből. Merész ötletnek tűnik összekapcsolni a vendéglátést és egy tanyát, malacokkal,…

A Moldva ölelésében – szubjektív útinapló

A Moldva ölelésében – szubjektív útinapló

Ritka élmény, amikor az ember azt érzi, hogy valami az első pillanatban rabul ejti, és mindvégig fenn tudja tartani ezt a varázst. Így jártam Český Krumlovval. A város Dél-Csehország gyöngyszeme. Vára a XII. századtól az egyik leggazdagabb és legnagyobb politikai befolyással bíró cseh nemesi család,…

II. Buda - polgáriból polgári

II. Buda - polgáriból polgári

Vannak esetek, amikor mindenki nagyon lelkes, a megrendelő, a tervező, aztán mégsem jön össze semmi úgy, ahogy elterveztük, a felújítás nem valósul meg. Ettől a feladat végig izgalmas és ugyanolyan szellemi kihívás, mintha megépült volna. Persze közben szerencsére nem tudjuk, hogy végződik…

VII. Műemléki felújítás – belvárosi műterem

VII. Műemléki felújítás – belvárosi műterem

A legjobb az egészben az, amikor egymás mellett látjuk az induláskor és a befejezéskor készült fotókat. Mindig büszkén nézegeti az ember, pláne, ha piszkosul megdolgozott érte, nem igaz? No, végezetül, ez a kis műterem is beérett, megszépült. A tervezéstől és a bontástól kezdve, az anyaghasználaton…

Műhely-titkok: egyet előre, kettőt hátra

Műhely-titkok: egyet előre, kettőt hátra

"Mint a legtöbb felújítàs, pàr hónap múlva ez is befejeződött."  Ez a Merci és Ancsa blogján talált mondat mottóként lebegett a szemünk előtt abban a pár hónapban, amíg a műhellyel bíbelődtünk. És igazuk lett, csak elérkeztünk oda mi is. Szerencsére már jóval korábban, mint, hogy a krónikában…

Kolostor-műterem

Kolostor-műterem

A vegytiszta irigység az, amit az ember a kapcsolódó képsorokat nézegetve érez. Emily Young, az egyik legnagyobb ma élő brit szobrász egy igazi mázlista. Legalább is, ami a toszkán házát illeti. A kalandos életű művész nagyanyja, Kathleen Scott – aki nem más, mint az…

Műhely-titkok: új falak

Műhely-titkok: új falak

Azt már megmutattuk, honnan indult a műhely projektünk, és az alaprajz megalkotásáról is meséltünk. A címben szereplő megújulás egyrészt azokra a falakra utal, amelyeket új vakolattal láttunk el, a helyiség adottságainak megfelelően. Ehhez körülbelül 150 cm magasságig levertük a régit a teljes…

Műhely-titkok: sitthegyek és rombolás

Műhely-titkok: sitthegyek és rombolás

Eléggé vártuk, hogy eddig a bejegyzésig eljussunk... már mesélem is, mivel teltek az elmúlt munkás hónapok.  A korábbi beszámolónkban még csak a legelső sokkoló fordulatról tájékoztattunk. Jó, ez így hatásvadász mondat, mintha további rémtörténetek következnének a felújítás pokoli bugyraiból. A…

Hol a boldogság mostanában?

Hol a boldogság mostanában?

Hol a boldogság mostanában? – teszi fel a kérdést Petőfi a Téli világ című versében, és a választ is megadja rá – Barátságos, meleg szobában. Ilyen egyszerű és határok nélküli az emberi lélek jóllétének a titka? Januárban Dániában jártunk, a lányunk diplomaátadására voltunk hivatalosak. Ez…

XII. Istenhegy - tanácsadás

XII. Istenhegy - tanácsadás

Mostanában igen kevés idő marad a blogírásra, de lassan majd jönnek az ígért cikkek, csak tartsatok/tartsunk ki! Az év első cikke egy kockaházi lakás átgondolásáról szól, és arról, hogyan is történik egy tanácsadás. Ebben az esetben a tulajdonosok eléggé elbizonytalanodtak és megfeneklett a…

Műhely-titkok

Műhely-titkok

Bizonyára észrevettétek a blogon a változást, hogy van egy új munkatársunk, de fontosnak tartjuk külön is bemutatni őt. Hülber Attila építésszel egy közös ismerősünk és pár munka hozott össze minket, évekkel ezelőtt. Attila az eredeti szakmája mellé színdianamikai szakmérnöki képesítést szerzett,…

Villa di Livia - inspirációk faldekorálásra

Villa di Livia - inspirációk faldekorálásra

Egy picit nyárbúcsúztató is ez az írás. Kiderülhet az is, hogy mennyire érdekelnek titeket az efféle inspirációkról szóló írások. Néhány éve, amikor megadatott, hogy három hetet Rómában tölthettem, az egyik legmegkapóbb élményem a Villa di Livia, Livia villája volt.  A Forum Romanum mellett…