betlehem_kicsik-5371.jpg

Gondoltam, most idejében szólok, ha otthoni Betlehemet szeretnétek készíteni. Az én változatom tavaly készült, de a legeslegutolsó pillanatban, ezért is nem adtam hírt róla. Sokban inspirálta ezt a munkát a tavalyi, Betlehemekről megjelent cikk, amit nagy örömmel szerkesztettem. Nápolyi, provance-i karácsonyi szokásokat és kézműves csodákat mutattam be.

Egy kis antik Betlehemest találtam ajándákba családtagnak, de a ház, ami hozzá tartozott, utólag készülhetett és sehogy sem tetszett. Így egy saját készítésűvel egészítettem ki az ajándékot. Picit nézelődtem a világhálón és vasútmodellezőknél találtam csinos sziklákat (itt és itt). Az az ötletem témadt, hogy az enyémeket gipsszel vonom be (az övék talán beton). Volt itthon szigetelőanyag maradékom, direkt kézműves célra. Esetleges darabokat törve, először beállítottam őket a jelenetbe, és a szükséges helyeken kifúrtam, bemélyesztettem, majd bekentem őket vízben felodott, masszává kevert gipsszel. A gipsz száradása elég gyors folyamat, de még jobb, ha a festés előtti este elkészül ez a munkafázis.

betlehem_kicsik-5374.jpg

Miután megszáradtak igyekeztem őket közel-keleti hangulatúra befesteni. Egy semleges homokszínű alapot kaptak, amire szürkés árnyalattal festettem némi kontrasztot. Sajnos ezúttal – a last minute folyamat okán – nem készültek fotók. 

Az alap egy kisebb rétegelt lemez volt, erre némi ragasztót kentem és homokot szórtam, kisebb gipszsziklákat ragasztottam az előtérbe, hátulra pedig felépítettem az istállót. 
Az alábbi képen látszik valamelyest a kövek festése is, és az, hogy az istálló valójában csak egy fedél. Ez a fedél fonott banánlevelekből készült, amit méterre adnak, én a Bakosnál vettem egy darabkát kipróbálásra. Hátul néhány farúd tartja, ami valami szerelésből maradt, furatokkal. Ezekbe a furatokba keresztrudak kerültek fából, és okkersárga textildarabokat akasztottam rájuk (ezt látni a figurák mögött). 

Mindezt a sziklába előre kifúrt lyukakba illesztettem és ragasztottam. Ilyen módon készült hely az angyal számára is, akit a hátán található akasztóval is fixáltam. A csillag szintén banánlevélből készült, amit egy kis aranyfüsttel tettem ünnepélyesebbé.

betlehem_kicsik-5382.jpg

Végül néhány borostyánágat tettem még a sziklákra. A zöld növényekkel való dekorálást biztosan jobban is ki lehet találni, például boróka ágakkal, ami délszaki fákra emlékeztet. De, ha gyrkőcök is "megnézhetik" a Betlehemet, legjobb, ha nem túl sok a dekor és minden jó stabil!

betlehem_kicsik-5383.jpg

Mindenképpen kjüldjétek el a saját változatot, ha vállalkoztok Betlehem gyártásra!
Szép készülődét kívánunk nektek!

Babarczy Veronika
fotó: Oláh Gergely Máté