Karácsony ünnepe Európa népeit különböző módon ihlette meg, mindenütt gyönyörűek az egymástól sok tekintetben eltérő népszokások.
Alapvetően közösek a hagyományaink abban, hogy karácsony éjjelén az egész teremtett világ és benne minden teremtmény, növény és állat is ünnepel. A magyar néphit szerint a fák Jézus születésekor hajladoztak örömükben, a görbe fa kinyújtotta a derekát, a csillagok különös ragyogással fénylettek, hogy az angyaloknak utat mutassanak, akik a Tejúton jöttek le Betlehembe. Az esthajnalcsillag azóta olyan fényes, mivel Mária ragyogó tisztaságát hirdeti. Ünnepelnek ezen az éjszakán az állatok is: amikor az angyalok az örömhírt vitték a pásztoroknak, az erdei vadak is táncra kerekedtek.*
Ez a csodás mesés történés minden nép képzeletét megmozgatta, és eszerint gazdagon alakultak ki a különböző ünnepi szokások. A karácsonyi ünnepkörben szinte kétféle irány a karácsonyfa és a betlehem állítás. Úgy tűnik, utóbbi a régebbi. Nagyon kedves novellarészletet találtam erről a két "iskoláról": itt.
Hogy Jézus születésének helyét különös tisztelettel övezték évszázadokon keresztül, az történelmi tény. A betlehem állítás szokása azonban már egy európai hagyomány, amely egyesek kutatók szerint Franciaországból, mások szerint Umbriából indult el világhódító útjára. Az olasz változat hatalmas népszerűségre tett szert a középkori Európában Szent Ferenc nyomán, aki 1223-ban egy barlangot készíttetett, ahova ökröt és szamarat kötöttek, színészek formálták meg a szereplőket és egy kis csecsemőt fektettek a jászolba.
A dél-európai kultúrkörből két hagyományt szeretnék kiemelni, amelyek nekem nagyon kedvesek: a nápolyi presepe (=betlehem, jászol) és a provance-i santons (=kis színes figurák a betlehemesben) hagyománya.
Mindkettőre az jellemző, hogy a világban zajlik az élet, mindenki teszi a dolgát, és a nagy forgatagban észrevétlenül és csendesen megszületik a Megváltó.
Nápolyban a San Gregorio Armeno templom körüli utcák kis műhelyeiben évszázadok óta készítik a jellegzetes figurákat: hétköznapi jelenetek karakteres szereplőit, a Szentcsaládot, a pásztorokat, a királyokat. Amint Itáliára egyébként is jellemző, a profán és szent csodálatos kavalkádban jelenik meg ezekben a gazdag jelenetekben. A helyszín természetesen egy zajos városi környezet, a részletek gyönyörű és szellemes kimunkálásával.
Az pedig már a készítő fantáziájára van bízva, hogy a szerény vagy tehetősebb Szentcsaládot kikkel veszi körül. A karakterek miatt végtelenül sokáig el lehet nézegetni ezeket a jeleneteket, akárcsak egy jól sikerólt, gazdag díszletet.
Provance-ban inkább a vidéki élet jellegzetes pillanatait örökítik meg az ügyes kezű készítők, de itt ugyancsak zajlik az élet, és a nagy forgatagban figyelni kell, nehogy lemaradjunk a lényegről...
A karakterek kevésbé színpadiasak, minta nápolyiak, de így is kellően részletgazdag mesterművek.
Meggyőződésem, hogy amint a színház őse a keresztény misztériumjáték, úgy a babaházé a betlehemes. Felnőttnek és gyereknek egyaránt élmény egy ilyen kis csoda az ünnep kellékeként.
Régen a karácsonyt a régi lezárásaként és az új előkészítéseként várták, így készültek rá. Kívánom, hogy év végi rohanás helyett számotokra is ilyen ünneppé lehessen.
Babarczy Veronika
fotó: google
* Magyar Katolikus Lexikon > karácsonyi szokások
