csipke fr.jpg
Csak elképzelem. Megállok egy tiszta, szép polgári szoba ajtajában. Régi, méhviasz-illatú, többé-kevésbé sötét bútordarabok vannak benne. Egy kör alakú asztal, üveglap a fán. Nagy, mély fotelok. A mennyezet magas, de az ablakok mélyen ülők, viszonylag kicsik, pedig gyönyörű parkra nyílik kilátás. Valami ódon, nehéz hangulat van itt.  Általános megilletődöttség. Nem mernék leülni, például. Egyetlen dolog van, ami megkönnyíti számomra a belépést: a nyitott ablak előtt finoman lengedező csipkefüggöny. Táncol, hajladozik, gyönyörködöm benne. Enged gyönyörködnöm abban is, ami mögötte van. Megfűszerezi a teret, az ablaktól keretezett tágasságot: nem lehet nem észrevenni őt magát, és mégis engedi látnom, ami mögötte van. Hívogat, hát belépek.

fuggony3.JPG

Az ajtótól jobbra álló zongora feketeségén könnyed, frissen keményített, vert csipke terítő hópehelykedik, egyszerre szigorú és romantikus kontrasztot alkot. Ahogyan egy gyermekien ártatlan és tiszta valami odapöttyen zongora-bácsi fénylő hátára. Talán oda már le mernék ülni.

De megbecsülöm magam: nem akármilyen térben Dentelliere1.jpgvagyok. Engem is felemel. Végül az asztalka üveglapja alatt meglátom a pávát. Csipke az is. Amit, ha még gyerek lennék, egész vasárnap délután nézegethetnék, tanulmányozhatnék, próbálhatnék megfejteni, amíg várnám, hogy nagyanyókám felébredjen a szunyókából… már otthon vagyok itt.
Már csak az kell, hogy kiderüljön: ezt a pávát éppen az a néni készítette, akinek olyan kedves a hangja, akinek annyira szeretem a meséit hallgatni. Innentől enyém az ódon szigorúság.

A csipke csoda. Valaha az volt az értéke, hogy az ára az aranyéval vetekedett (jól lehetett hivalkodni a csipkecicomákkal): ma is azért a munkáért becsüljük meg, amit belefektet a készítője. Egy-egy nagyobb terítőn, mondják, akár fél évet is eldolgozgatnak. De meg nem unják: ez egy nagy szellemi odafigyelést igénylő, technikailag könnyebb, kézügyességet nem (!), elmélyülést annál inkább kívánó foglalatosság. Aki már űzi, annak kikapcsolódás. Nem tévé mellett, mint mondjuk a kötés vagy a horgolás, hanem helyette. Mert itt nem „következő szem” van, hanem döntések sorozata: a több pár orsóból melyikkel folytassuk - persze akármelyikkel sem lehet. Elkészíthetem, nagy (nem anyagi jellegű) befektetés árán, a saját rajzom alapján, a mesterművemet is, mintha szobrot vagy festményt alkotnék.

kozeli.JPGVagy, mint a paraszti kultúrában, verhetek bevett minta alapján egy hosszú csipkeritmust, amelynek be- vagy ráillesztésével azután megkoronázom saját szövésű vászon abroszomat: a csipkétől, az ő sejtelmességétől és könnyedségétől annyira más lesz az a húsvéti fehér terítő. Kivillan alóla az asztal, a sokat súrolt, az egyszerű. Amelyet nem olyan régóta van módjában általában az embernek ilyen szép ruhába öltöztetni. Fáy Judit barátnőm, akivel beszélgetünk mindezekről, azt mondja, a bútorok felöltöztetésének késztetése talán szintén oda vezethető vissza, ahová a saját felöltözésünk: hogy szakítottunk ama fa gyümölcséből. Ő élénken emlékszik, hogy az Odüsszeiában még rengeteget súrolják a pőre asztallapot, mert lakomát akarnak rendezni, ahhoz készülnek… Ámbár az már a bűneset után volt… Talán az a híres-neves (csipkecicomás) tizennegyedik Lajos felel ezért is, hogy most meg itt-is, ott is ékítjük házainkat, éppen úgy, ahogy az ősi késztetés kívánja?

fuggony.JPGÍme, itt vagyunk Fáyéknál Terényben. Az ő családi örökségük a Hunnia csipke, amely nagyjából egy idős a Halasival. Amaz varrott, míg ez vert csipke. Egy időben (a szecesszió, az újra felfedezett népi motívumok korában) születtek, együtt „jártak” kiállításokra, együtt szereztek hírnevet a magyar csipkekészítésnek. Ahhoz képest, hogy a népes Fáy család több tagja ver csipkét - a gyerekek közül van, aki pályázatokon szerepel sikeresen, mások „csak” pénzkereseti lehetőséget látnak apróbb tárgyak elkészítésében, amelyeket a múzeumban el lehet adni -, a házban csak nagyon óvatos megjelenése tapasztalható a nemes textíliának. Judit elmondja, azért van ez egyelőre így, mert kényes jószág. Kárba megy a sok munka, amikor egyetlen pillanat alatt ráömlik a vörösbor, vagy egyetlen vele érintkező szálka a fakardból kihúzza a szálat, mint a nejlonharisnyából. Pedig különben mosható, vasalható, keményíthető – egészen kezelhető, egy biztonságosabb házban. És nem utolsó eszköze a hovatartozás, a múlt mindennapos jelzésének, a lakótér felmagasztosításának sem. Apa gyerekkori kávés-bridzses emlékei jönnek vele. Illatok, hangulatok, érzések. Múlt, és mint tudjuk, a múltban gyökerező jövő.

A jövőről szólva Judit mondja, a gyerekek biztosan nem fognak vitrinterítőt verni – meg kellene találni azt, ami a kereteket (népi motívumok) nem szétfeszítve, a szépséget nem giccsbe átültetve megadná az őrájuk jellemző új Hunnia mintákat. Hogy ők is egyedivé varázsolhassák hétköznapjaik tárgyait egy-egy darab csipkével: táskát, ruhát, akár pólót is. Vagy majd egyszer az otthonukat.

Mitaine-dentelle1.jpg
ernyok_.JPG
csipkegomb.jpg
decor2.jpg
Mondják, a csipke ma reneszánszát éli. Igen ám, de melyik? Hát az, ami máris ott van pólón, bugyin, egyebütt: a gépi. A kézzel készült csipkének is rengeteg fajtája van (és tessék mondani, akkor ez mind a halászháló készítési módjában találja meg az eredetét?), de a vert és varrott csipke reneszánsza csak annyiban valóság, ahányan a készítését űzik. Ahányan vállalják a nyakmerevítő hosszú órák odafigyelését, a türelmet, a kitartást. Amit nem ártana az iskolában valahogy továbbadni, nem győzzük hangsúlyozni…

csipkeveres.jpg
Mint a legtöbb kézművességnek, a csipkekészítésnek is megvannak a szerelmesei. Judit ismer egy máskülönben nem textillel dolgozó iparművészt, aki saját tervezésű, színes szálas, modern horgolt és rececsipkéit egy adott térbe, konkrét helyre álmodja. Mert szereti azokat, akiknek majd szánja. Azután hozzáfog az elkészítéshez. Azután hónapokig „szeretgeti az életét” a jövendő tulajdonosoknak – sok esetben ő is hosszú ideig elbíbelődik egy-egy darabbal. Alkotó ember, életszerető ember, kiteljesedő, örömben élő ember.
A kézi csipke luxus? Lehet. Viszont aki készíti, hétköznapi bármelyikünk is lehet. Az élet szeretete nem luxus…

                                                                                                                                               Barsi Boglárka

dentelle_lace_fence3.jpg
dentellieres_ffi_.JPG
decor.jpg
oreg fr nenik2.jpg