A mi generációnknak szalonélménye többnyire csak irodalmi olvasmányokból és filmekből van, a társasági életnek ezt a formáját már csak kevesen ismerik, pláne gyakorolják.
Budapesten azonban újra és újra, makacsul létrejönnek olyan körök, akik úgy gondolják, hogy érdemes közösségi programokat szervezni, érdemes társaságot összehívni, akár úgy is, hogy a tagjai még nem ismerik egymást, és hogy az emberek szívesen veszik ha egy koncert, egy szokatlan kiállítás megnyitó, vagy egy vacsorával egybekötött „házi” operaest a program.
A Brody House ilyen.
Két külföldi, egy svéd ügyvéd és egy angol üzletember a mozgatója ennek a kortárs „szalonnak”. Úgy kezdődött, hogy megtetszett nekik Budapest – az építészete, az itt fellelhető kreativitás.
Számos országban dolgoztak már, és kiterjedt baráti kapcsolatokkal rendelkeztek, így szép lassan körvonalazódott egy összetett projekt, amit a magyar fővárosban akartak megvalósítani. Egyéb ingatlanbefektetések mellett lakásokat kezdtek megvásárolni egy patinás bérházban, az egykori Tauffer házban, a Nemzeti Múzeumnál, amelyeket először művészbarátaiknak alakítottak ki apartmanként, ahol alkotni lehet. Ebből alakult ki a Brody House, amit 2009 novemberében nyitottak meg mint art szállót, a hozzá tartozó klubbal. 
A klub zártkörű annyiban, hogy tagjai ajánlják egymást. A tagok maguk is aktív kitalálói a társasági élet eseményeinek. Vannak köztük itt élő külföldiek, külföldön született magyarok, különböző életkorú emberek a világ minden tájáról, akikben közös, hogy szeretik ezt a várost, értékelik, méltányolják a művészetet, és tudnak ezen keresztül kommunikálni. A rendezvények nyelve angol, a témájuk a legkülönbözőbb lehet. Az itt alkotók, illetve a meghívott művészek kurátori segítséggel színvonalas és különleges kiállításokat hoznak létre. A művészekkel való személyes, nem szokványos találkozás is adja a hely sajátosságát.
Az alkotás, a művészet jelen van a házban fizikálisan is és maga a ház is felület.
Éppen ez adja a különlegességét. A Brody megálmodói merészen bántak az épület kialakításával annyiban, hogy nagyon sok mindent meghagytak eredeti állapotban. Ők is abból az alapanyagból dolgoztak, amivel a legtöbben a városban: egy lepattant bérház, szép adottságokkal. A Nagy-Britanniában elterjedt, úgynevezett rough luxe technológia, amellyel a falat kezelték, az egyik legizgalmasabb merészség. Ennek az a lényege, hogy a fal összes korábbi rétege felszínre kerül, egyenetlenül, és néhol egészen vakolatig visszacsiszolják a falat. Végül egy átlátszó, szolid lakkréteget kap, ami fixálja. Foltos, kopott freskóhatású lesz a felület, és az idő múlásának érzetét adja. Tulajdonképpen nagyon költői technológia az én szememben. 
Miközben egy luxus színvonalú, szolgáltatásaiba igényes, belvárosi szállodáról beszélünk, a berendezési- és dísztárgyakat az újrahasznosítás és az újragondolás szellemében alkották meg. Gyakoriak a lomtalanításból menekített, rusztikusan felújított darabok, amelyek új életet kaptak azzal, hogy teljesen más funkciójuk lett, mint eredetileg. Ilyen például a régi ablakkeretekből készült impozáns recepciós pult a földszinti bejáratnál, vagy az ajtókkal dekorált fal.
A berendezéshez a klubtagok is mindig hozzátesznek valamit, a tárgymentés szellemében készült vagy saját művészi alkotást. És ott van még a szerencse is – gondolok a 2 gyönyörű Zsolnay cserépkályhára, amelyek az eredeti berendezéshez tartoztak.
Természetesen a ház kedvelt forgatási és fotó helyszín is. Valamint bekerült a Sunday Times 100 legjobb hotelének listájába. 
Mi a tanulság? Mert, az azért van. Valóban külföldinek kell ahhoz lenni, hogy meglássa valaki Budapestben az eredetit, a patinást, az elegánst, mégis bohémet?
Mi pedig kevésbé vagyunk nyitottak és érzékenyek, hogy ezekkel az adottságokkal bátran merjünk élni, és izgalmas projekteket létrehozva megélni is belőle?
Lám, a két külföldi srác megcsinálta, mi pedig a csodájára járunk.
Figyelemre méltó az is, hogy egy nyugati vállalkozó szemléletében a személyes hasznon túl ott van a közösségi jó szemlélete is. Egy ilyen vállalkozás nem csekély PR értékkel bír a fővárosnak, azzal együtt, hogy maguk a befektetők természetesen jól járnak vele.
No, valami ilyesmi szemlélet volna, amit lehet bátran koppintani…
Fotó: Eőry Álmos
