Miközben sok száz blog verseng egymással, és ebben a Nem Art Decor is rész vesz – ezúton köszönöm nektek a kedvelést és a támogatást! – a falfestés és a varrás útvesztőiben bolyongok, melyeket lopott időmben próbálok ügyesen beszervezni. A mellékelt kép most távoli álom: azt sugallja, tudom mit akarok.
Kezdjük a festéssel.
Ott tartottunk, hogy a kis hálószoba nem maradhat csont fehér, ha azt akarom, hogy szívesen térjünk be oda. Egy 10 m²-es helyiségről lévén szó, nem lennének jót sötétebb falak, még ha vágynék is élénkebb színekre (a fehér nappali ui. már elég volt "letisztulni"... lásd: a fehér lélektanáról). Ezért csak két falfelület kap színt, és ha már színt, mintát is. Csak lassan körvonalazódik, mit is szeretnék kezdeni ezzel a szobácskával...
Kék és csík-kedvelő lévén egy ideje csíkozásra készülődöm: a matróztól a barokkig sokfélét megnéztem, gondolatban megterveztem.
Alapnak nem akartam sem fehéret, sem homogén színes felületet, ezért szivaccsal és ronggyal igyekeztem a festéket egyenetlenné tenni. Egy darabig jól ment, de amikor újabb adagot kellett kikeverni, már nem sikerült ugyanaz az árnyalat és a felület jellege is más lett.
Ezt még elviseltem volna, úgyis jönnek a csíkok, de a java ezután következett: befuccsolt a Burda Otthonból ellesett szabadkézi csíkfestő módszer – széles ecsetet csak végighúzunk egy vezető léc mellett.
No, ezt nem ajánlom senkinek!
Ugyan épp azért tetszett meg, mert nem akartam tökéletesen szabályozott csíkokat, de az eredmény messze volt a laza, keresetlen stílustól, amire vágytam. Ezzel viszont az alapot is tönkretettem, kezdhettem elölről.
Mivel többedik próba után sem azt mutatta, amit szerettem volna és a korábban lefestett, már megszáradt fallal sehogy sem tudtam összehozni, ezért azt meghagytam az eredeti türkizes árnyalatban – nagyon halvány színt kell elképzelni – ezt pedig babakékre festettem. Mivel így sem voltam elégedett, de az ágy aznapi érkezése miatt s.o.s. be kellett fejeznem a kísérletezést, kis fehér pöttyöket mázoltam rá. Ez viszont olyan jól sikerült, hogy marad is így, pöttyösen.
A csíkokat viszont nem adom föl. Azonban kénytelen vagyok meghajolni a bevált módszer, az ún. maszkolás előtt, és szépen előkészíteni a terepet. No, ne képzeljetek valami hatalmas felületet, de azért némi kis macera van vele: padló és a szegély (véd)ragasztása, párhuzamosok és merőlegesek felrajzolása - ezzel már füzetlapon és az ékszerek esetében is megküzdöttem, nem hogy egy kvázi nagy falfelületen!
Hogy miért mesélek el egy ilyen kis idétlen történetet? Mondjuk úgy, biztatás képen.
Van valami nagyon jó a lakásfelújítósdiban: ugyan kell némi idő, mire az ember eljut addig, hogy lehetőségnek tekintse, ne pedig feladatnak, amiben meg kell felelnie, de amint ez sikerül, kész élvezet az egész. Egy óriási rajzlap, ahol játszani, kísérletezni lehet. Sohasem akartátok összefirkálni a falat? Vagy hatalmas szivárványt festeni rá? Itt az alkalom. Ha pedig nem tetszik, akkor sincs semmi vész, lehet kezdeni elölről. Egyszer csak születik olyasmi, ami már maradhat is, mert szívesen nézegetitek nap mint nap.
Mindezek után – az idióta padlós sztorinkra is gondolva – azt kéne mondanom, a festéssel nincs szerencsém... De én ezt az egész őrületet szeretem!
És még valami, egy igazi "őrülttől":
„Néha az emberek éveken keresztül ugyanattól a problémától nyomorultak, holott azt is mondhatnák: “Na és?” Ez az egyik kedvenc mondásom: “Na és?”
Nem tudom, hogy éltem túl az éveket, mielőtt megtanultam, hogy használjam ezt a trükköt. Sokáig tartott, míg megtanultam, de ha egyszer sikerül, sosem felejted el.”
(Andy Warhol)
