Süss be nap!

Süss be nap!

Nemrégiben, a szobanövényekről szóló cikkünkben szóba kerültek a fűszernövények is. A gyönyörű képek arra inspiráltak, hogy megnézzek még pár konyhát, ahol kivételesen gyönyörű fényviszonyok vannak.  Némely városi lakásban szinte kincs, ha az embernek akár csak egyetlen ablaka is van. Az pedig…

XII. Istenhegy - konyhafelújítás

XII. Istenhegy - konyhafelújítás

Most, hogy ismét megszépült a blogunk, és lett egy Átváltoztattuk menüpontunk, ide gyűlnek a beszámolók az eddigi kisebb-nagyobb munkáinkról. Egy konyha újjászületése az egyik, ahol élmény lett a mosogatás, és ezért a tulajdonosa igazán hálás. A lakásfelújításról nagyon határozott elképzeléseik…

Vigyázat, a fiúk a magasban dolgoznak!

Vigyázat, a fiúk a magasban dolgoznak!

Többször is kérdeztétek, miért nem kerülnek fali szekrények a konyhapult fölé. Egyrészt azért nem, mert nem szeretjük őket. Még akkor sem, ha magasak vagyunk. Másrészt az az oka, hogy ez a tárhely mennyiség elég a konyhai edényeinknek. Az asztalneműt pedig nem itt tartjuk, hanem az étkezőasztalhoz…

Lakástervezés 3D-ben - konyha (2.)

Lakástervezés 3D-ben - konyha (2.)

Az egyik nagy örömünk, ahogy már írtam: az új lakásban lesz egy igazi konyhánk. Olyan, ahol jó lesz  ücsörögni a reggeli napsütésben, vagy együtt főzni, akár vendégekkel is, és nagyszerűeket enni. Olyan, amelyiknek íze van. Ahonnét aztán alig lehet felállítani a vendégeket, hogy átmenjünk a…