Rend, rendszer - szubjektív küzdelmek

Rend, rendszer - szubjektív küzdelmek

A nyár főleg azzal telt, hogy előkészítettem, szerveztem, vártam. És vártam. Csúszott sok minden, de addig is lettek más feladatok. Biztosan ismerős a képlet. Korábban mindezt igen rosszul éltem volna meg, most egyszerűen csak elfogadtam, ha nem minden (=nagyon sok minden nem) úgy alakul, ahogy…

Villa di Livia - inspirációk faldekorálásra

Villa di Livia - inspirációk faldekorálásra

Egy picit nyárbúcsúztató is ez az írás. Kiderülhet az is, hogy mennyire érdekelnek titeket az efféle inspirációkról szóló írások. Néhány éve, amikor megadatott, hogy három hetet Rómában tölthettem, az egyik legmegkapóbb élményem a Villa di Livia, Livia villája volt.  A Forum Romanum mellett…

Kő kövön - maradt!

Kő kövön - maradt!

Gyakran előfordul, hogy a régi házak tönkremennek és eltűnnek, mert nem találnak értő új tulajdonosra. A francia Luberon – az Avignontól nem messze található tájegység – kis parasztházacskájának nem ez a sors jutott: új gazdái saját kezűleg újították föl a kis kőházat. Mindössze 38 m²-n egy…

Függöny-játszma

Függöny-játszma

Az az érzésem, hogy ismétlem magamat: déja vu-m van, mert néhány éve már végigcsináltam egyszer  mindezt, amit most függöny témában megpróbálok újra átgondolni. A korábbi cikkünk dilemmái mit sem változtak... Tudom, hogy öltöztet, tudom, hogy hőszigetel, mégsem akaródzik…

Előszobák - pénztárca szerint

Előszobák - pénztárca szerint

Számoltátok már, hány olyan lakásba létetek be, ahol tágas, kényelmes érzet volt a belépéskor?  Ugyan gyakran az épület vagy az építész hibája, hogy kicsire tervezi az előszobát, de talán ugyanolyan gyakran az ott lakóké, akik olyan zsúfolt raktárakat alakítanak ki előszoba helyett, hogy az ember…

Beni Ouarain szőnyeget itthonról!

Beni Ouarain szőnyeget itthonról!

Ha a nevét nem is mindenki ismeri ennek a gyönyörű szőnyegtípusnak, a magazinokat lapozgató olvasó amint meglátja, azonnal tudni fogja, hogy miről van szó. Továbbá egy tévhitet is eloszlatunk a cikkben... Ezeket a természetes, zsíros (=lanolinos) gyapjúból készült darabokat eredetileg takarónak…

Balkonok átalakítás előtt és után

Balkonok átalakítás előtt és után

Veletek is előfordul, hogy a csupasz városi balkonokat nézegetve azon gondolkoztok, minek olyannak erkély, aki csak lomtárnak használja vajon miért nem tesz ki a tulaj cserepes zöld növényeket? No, ez nem csak minket a fővárosban élőket foglalkoztathat, Párizsban is van néhány olyan balkon, amelyre…

A kertek luxusa - télikert és orangerie

A kertek luxusa - télikert és orangerie

A télikert más néven orangerie mindig is luxus kategória volt, a gyönyörködés luxusáé. Az egykori főúri kastélyokban alakítottak ki olyan kerteket a 17. századtól kezdve, amelyek télen is megóvták a növényeket, ugyanakkor szabadon növekedhettek, a gyakran több méteres belmagasság miatt (ez a több…

Egy kis álmodozás: műtermek és igaziak

Egy kis álmodozás: műtermek és igaziak

A műterem szó hallatán párizsi padlásszobák, szakadt montmartre-i kéglik jutnak eszembe, ahol a tulajdonos napi szinten küzd az életben maradásért, és a hideg ellen, de szerencsére akadnak támogatói... A  francia regényekből és utazásokból vett élményanyag mellett festék, agyag és fémillatú helyek…

Hat éve nem árt a dekor

Hat éve nem árt a dekor

Egy-egy évfordulókor érdemes megállni, mert olyan jót tesz az ember lelkének, ha megszemlélheti a munkája eredményét. Így van ez velünk is. Gondoltuk, összegezzük egy kicsit újra, milyen utat is tettünk meg. Nem számokkal adatokkal tesszük ezt, inkább a fontosabb állomásokat megnézve. Ha…

Kötés, varrás - meleg bársony, puha gyapjú

Kötés, varrás - meleg bársony, puha gyapjú

Nagyon szeretem a telet. Leginkább azért, mert ilyenkor jó sokat vagyunk otthon, és rengeteg minden elkészül, ami korábban elmaradt. Miután januárban befejeztük a maci-házat és más, nagyobb munkáinkat, jöhettek ezek az otthoni mulatságok.  1. Kötés Régebbi olvasóink már tudják, télen mindig…

Modern, romantikus, panel

Modern, romantikus, panel

Valljuk be, mindnyájan szeretjük a csodákat, és szeretjük azokat a lakásokat, amelyekből a szemünk láttára születik új otthon. Ha pedig mindez jó adag kreativitással, „csináld magad” lelkesedéssel szépül, amit akár mi magunk is meg tudnánk valósítani, végképp a…

Kilim, a nomádok szőnyege

Kilim, a nomádok szőnyege

Mennyi szépség! - ujjongott a lelkem, amikor először megláttam a csopaki kerítésen a szőnyegeket. A látvány olyan megkapó volt, hogy hamarosan mélyebb betekintésre kerítettünk sort. A férjem és én festők vagyunk. Éppen egy hatalmas tereket kínáló kiállításra készültünk. Latolgattuk, hogyan lehetne…

Betlehem - a karácsony hagyományos kelléke

Betlehem - a karácsony hagyományos kelléke

Karácsony ünnepe Európa népeit különböző módon ihlette meg, mindenütt gyönyörűek az egymástól sok tekintetben eltérő népszokások.  Alapvetően közösek a hagyományaink abban, hogy karácsony éjjelén az egész teremtett világ és benne minden teremtmény, növény és állat is ünnepel. A magyar néphit…

Karácsonyi készülődés: maci-ház

Karácsonyi készülődés: maci-ház

Már-már dicsekednék, hogy idén milyen jól állok az egyik karácsonyi ajándékkal, ha nem az lenne az igazság, hogy 1 éve kezdtem neki az elkészítésének. Nehéz fába vágtam ugyanis fejszémet, szó szerint. Elhatároztam, hogy készítek egy babaházat az unokahúgomnak. Annyit tudtam, hogy meseházat…