Ezt a cikket már vagy kétszer feltettem véletlenül, mielőtt elkészült volna. A párnák, amiket sorra befotóztunk, még tavaly nyáron készültek, azaz 2018-ban. Lelkesen terveztük, megszületett az első párna kollekciónk, de még nem vagyunk maradéktalanul elégedettek. Most afféle nulladik, induló, tesztkörnek tekintjük, és nagyon-nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményetekre. 

nad_parna_web-8593_1.jpg

A párnáink története odáig megy vissza, hogy elkezdtem anyagokat gyűjteni, és úgy 5 éve varrtam ezekből először párnákat, amiket emlékpárnának neveztem, mert személyes emlékek fűztek az anyagokhoz. Az ötlet lényege az vlt, hogy ne bőröndökben áljjanak, hanem készüljön belőlük valami olyan használati tárgya, ami része a mindennapoknak, szem előtt van. Aztán kiderült, hogy vannak más anyagmentők is a baráti körünkben. Már nem egyedül gondolkoztam, közösen terveztünk Rékával. Mindkettőnknek fontos szempont volt az újrafelhasználás, amihez adott volt a régi méteráru. Az alábbi darabok megvásárolhatók, ha bármelyik érdekel, írjatok nekünk: nemartdecor@gmail.com

Miközben lelkesen megmutogatom a darabokat, az első kísérleteinket, rögtön azt kérem tőletek, hogy segítsetek értékeléssel, visszajelzésekkel, ugyanis még útkeresésben vagyunk, és fontos a véleményetek.

  • tetszenek-e?
  • szívesen hazavinnétek-e őket?
  • ha igen, melyik a kedvencetek?
  • ha nem, miért nem?

Kézzel festett párnák

Először csak textilfestésős konyhai kísérletek zajlottak, aztán voltam egy shibori workshopon, amit elmeséltem, és jól beleástuk magunkat a témába. Született is néhány darab a shibori technika ihletésére, ha a színekben nem is mindig követtük a tradíciókat. Ezeknek a textileknek az az érdekessége, hogy egyszeriek és megismételhetetlenek, mert még egyszer pontosan ugyanazt az árnyalatot és mintát nem tudjuk előállítani. Réka aztán rengeteget fejlesztette ezeket a mintákat és technikákat. Továbbá a tömés módja az – ez is Réka zsenialitása –, ami eltér a megszokottól, feszesek és strapabírók a párnáink. Minden elemük mostható, a kézzel festetteket ajánlott 30 fokos vízben inkább kézzel mosni.

1. Pöttyös meggyvörös

Ez a megszokottnál hosszabb formátumú darab, nem csak dekoráció kanapéra, sezlonra, de igen kényelmes is. Ha megunod a nagy pöttyöket, jöhetnek a kicsik. Mind a kicsi, mind a nagy pöttyös oldal nagyon helyes. 
Rétegezett flíz és szivacs párna * pamutvászon huzat * zipzárral záródó * 4 500 Ft 


2. Kék árnyalatok

Ez a fajta festés játék a geometriával - attól függően alakul a minta, miként hajtogatod a textilt, és mely részét mártod majd a festékbe. A 70-es évek világát is megidézzük vele egy kicsit.
Rétegezett flíz és szivacs párna * pamutvászon huzat * zipzárral záródó * 5 500 Ft


3. A kényeztetős darab - kék hengerpárna

Az egyik kedvencünk ez a méretes hengerpárna, amely mind fej, mint lábtámasznak tökéletesen alkalmas. A végére varrt pántjánál fogva könnyen cipelhető is. Egy igazi favorit lesz nyaraláskor.
Rétegezett, göngyölített flíz és szivacs tömés * festett pamutvászon * zipzárral záródó * 500 Ft

nad_parna_web-8674.jpg


4. Narancsvörös, henna hengerpárna

Engedtünk a kísérletező kedvnek, és főleg a pöttyök csábításának.
Göngyölített flíz tömés * festett pamutvászon * zipzárral záródó * 4 500 Ft


5. Kézzel szőtt vászon 

Az egyik első darabunk egy régi kézzel szőtt nyers színű vászon felhasználásával készült, amire kis stencilezett virágok kerültek az egyik oldalán fehér, a másikon arany színben. A vászon igazi kincs, egy ismerős nagymamája szőtte úgy 100 éve.
Rétegezett flíz és szivacs tömés * nyomott mintás nyers vászon * zipzárral záródó * 3 500 Ft (ELKELT)


6. Lila hosszú párna, 2in1 ágytakaró 

A festési technika lehetővé teszi, hogy az ametiszttől az ibolya liláig többféle színárnyalat is megjelenjen, fekete bársonnyal keretezve. A takarónak kettős funkciója van, nem pusztán csak ágytakaró, éjszakai használatra is alkalmas. A belsőpolár felület kellemesen melegít, téli használatra pedig paplanra is felhúzható.
Párna: szivaccsal tömött * zipzárral záródó * 13 500 Ft
2in1 takaró: fekete pamutvászon, applikált festett betétekkel, polár béléssel * zipzárral záródó * 17 500 Ft

 

Vászon tároló dobozok 

Elsőre, egyfajta kísérletként készültek el vidámabbnál vidámabb tároló "dobozaink". Ezekben a kedves textil tárolókban bármit tarthatsz, minden jól mutat bennük. Még dolgozunk további megvásárolható kollekción, hamarosan mutatjuk. 
Vászon külső * vasalt táskamerevítő bélés * árak mérettől anyagtól függően függően, 1400 Ft-tól

Ha bármelyik párna vagy doboz megtetszett, írj emailt, megbeszéljük a részleteket: nemartdecor@gmail.com

Babarczy Veronika