Néhány kedves írónkról az utóbbi időben nagyon keveset hallottatok. Az örömteli ok: anyukák lettek. Nem az eltűnés sorrendjében, de sorban bemutatjuk, ki hol tart. Elsőként Bódis Orsi számol be, az Édes rovatunk írója.
Eddig is minden új volt a kapcsolatunkban, s eztán is az lesz. Kezdjük a bölcsődét, én a munkámat folytatom kibővült ismeretekkel: soha ennyit munkagépekről nem tudtam… :D Életemben először rajzoltam lánctalpas markolót, úthengert és dömpert.
A lapozókat felváltotta a Tesz-Vesz város, a dédelgetést az önfeledt bújócskázás és a „kétkézláb” fogócskázás. És a beszélgetés. Furcsa ez, furcsa, hogy amit mondok, azt megjegyzi és használja.
Amíg csak evett és aludt Mártonunk, valahogy akkor sem tudtam leülni a számítógép elé. A lakást tartottam egyben, főztem, vagy csak épp néztem, milyen édesen alszik.
A kreativitásom szép lassan landolt a lábasban. Merthogy minden nap főzök. Minden nap mást, máshogyan, az alvásidőbe besűrítve. Kemény agymunka. :)
Na és a sütés? Joggal kérdezitek! Ha itthonra készítek süteményt, azt többségében nem kell sütni. :D Pohárkrémek, tiramisu, kekszszalámi és palacsinta. Gyér, tudom, hiányzik is!
De azért vannak megkeresések egy-egy szülinapi tortára, ami komoly logisztikát jelent abból a szempontból, hogy Mártonka mellé „meg kell rendelnem” az egyik mamit, hogy tudjak haladni a konyhában. Mert ő nem az a fajta csemete, aki elvan magában. Feltalálja magát, nem gondolom, hogy unatkozik, míg én fondant-t gyúrok a konyhában, de igenis igényli a társaságot, a játszótársat. Szomjazza az újat és mintha el is várná, hogy mindig valami mást mutassak neki: amivel tegnap még elkápráztattam, ma már nem olyan érdekes, hacsak nincs benne egy kis csavar. És a megannyi kis csavar megtalálásában piszokmód el lehet fáradni.
Fejben már készülök a szülinapunkra, ami természetesen sütéssel párosul. Már van segítségem, mert a kisfiam imád a konyhában lenni. Érdeklik a gépeim annak ellenére, hogy nincs lánctalpuk, és ami ennél fontosabb, érdeklik az ízek külön-külön és egyben is.
