komod2.jpg
Velem együtt talán ti is gyakran elkövettétek azt a hibát., hogy azért váltatok meg egy-egy jelentéktelen külsejű bútortól, mert nem szerettétek, nem tetszett és hiába lett volna praktikus, sehogy sem passzolt a lakásotokban, házatokban meglevő stílushoz. A fenti bútor ragyogó példa arra, hogy miként lehet merészen és igen ízlésesen átalakítani a már nemkívánatos darabokat. Igazán eredeti megoldás született, ugye?

Összeszedtem pár olyan darabot, amelyeket minimális időráfordítással alakítottak át, amint a nyaraló frissítéséről szóló cikkben is ígértem, hátha kedvet kaptok érdektelen bútorok megmentéséhez.
Bizonyára az alábbi darab is ismerős eredetiben. Régi háztartások jellegzetes "semmilyen" komódja (legalább is nekem, aki nem rajongok feltétlen odaadással az 50-es, 60-as évek bútoraiért), ami szintén új életet kezdhetett, kortárs külsővel. A csiszolás sem okozhat nagy nehézséget, csupa sík felülettel van dolgod.

komod.jpg

Ez a helyes kis szekrényke pedig kezdő bútorfelújítókat is arra biztat, hogy bátran bevállaljanak egy kis tuningot. (Hozzáteszem óriási mázli egy kis szekrénykére szert tenni.)Kis 

kis_sarga.jpg

A megunt székeket illetően is van remény! Néhány háromszög csodát tesz.

szek.jpg

Ugyanezt asztallal is megtehetjük. Csupán az asztallapot festették át ennél a régi iskolai asztalnál, mégis egy új, vidám darab az eredmény.

asztal2.jpg

Vagy éppen színátmenettel lehet ugyanilyen tetszetős végeredményt elérni. 

sarga_szek.jpg

Ha maga az alapdarab szép, nem igényel nagy átalakítást. Sőt, érdemes körültekintőnek lenni, ne mázoljunk be fejvesztve akármit, ne vegyük el a bútor eredeti karakterét. Persze ettől most nem kell beijedni, ha az ember alkot, hibázhat is közben. És, ha véletlenül bemázolsz valamit, amit később megbánsz, némi plusz munkával helyre is hozható a legtöbb esetben. Szóval, no para!

asztal.jpg

Ez a műhelyasztal természetesen nagy kedvencem. A robusztusságán ügyesen könnyítettek a fehér festékkel, de mégis szépen meghagyták, megmutatják az eredeti jellegét is. 

satupad.jpg

Persze nem akarom degradálni a fentihez hasonló felújításokkal járó munkát, hiszen az, hogy gondosan megtervezzük, beszerezzük a szükséges munkaeszközöket (ha még nincsenek), festéket, és végül felújítsuk a kiválasztott bútort, időigényes. De egy shoppingolás is az, aminek eredményeképpen nem feltétlenül olyan darabot viszünk haza, amit igazán a magunkának érzünk.

Lelkesen bíztatok mindenkit, vágjatok bele, próbáljátok ki, meggyőződésem, hogy mindenki tud bútort felújítani!
Az induláshoz segítség lehet a konyhabútorunkról szóló cikksorozat (itt, itt és itt). De az egyszerűbb kérdéseitekre akár a festékboltban is válaszol egy-egy jobb fej eladó. Kezdetnek indulhattok azzal is, hogy boros faláda belsejét festitek át a kedvenc színetekre (lásd alább). Zéró kockázat. Hajrá!

Babarczy Veronika

dobozok.jpg

Eredeti cikk: Marie Claire Maison