A nagy divathullámokkal szemben általában fenntartásaim vannak.
Nem is olyan régen alig volt ember, aki ismerte a medvehagymát, ma pedig lépten-nyomon találkozunk vele, úgy a piacokon, mint a boltok kínálatában. Először gyanakodva néztem erre a nagy levelű, erdei étekre, aztán kedvet éreztem, hogy kipróbáljam, és bevallom, nagyon megszerettem. Néhány éve magam is felkerekedem, hogy bespájzoljak belőle tavasszal, mert egy medvehagymás pogácsa, vagy egy krémleves mindenkor színesíti a megszokott ételek palettáját.
Aztán jött a levendula. Gyerekkoromban csak a nagyi ruhásszekrényében volt a molyok távol tartása végett egy-két csokor, de mostanság meglehetősen kibővült a felhasználási köre.
Különösen erre, mifelénk, a Balaton északi partvidékén honos, nagy kiterjedésű ültetvények vannak Tihanyban, Dörgicsén, de sok helyen a kertben is külön ágyást kap, sőt, a parkokban, köztereken is népszerű dísznövény ez a mediterrán jellegű cserje. Idegenkedtem tőle, amikor először kóstoltam meg levendulával fűszerezett süteményt, később fagylaltban, csokoládéban is találkoztam vele. Na de a lekvár! Csak mosolyogtam rajta, amikor egyre-másra tűntek fel a divatos piacokon – mert már ilyen is van! – a levendulás lekvárok. Lassan a csapból is levendula folyik, gondoltam. Ez nem más, mint maga a divat. Egyszer aztán felülkerekedett bennem a kíváncsiság.
Van eprem, van levendulám, akkor most kipróbálom, milyen is az a virágillatos dzsem. Az első kóstolásnál beláttam, meg lehet enni. Másodszorra úgy ítéltem meg, nem is rossz! De harmadjára elvarázsolta az ízlelőbimbóimat az a fenséges, finoman átsejlő halványlila íz. Mostanra eljutottam odáig, hogy fennen hirdetem: a levendulás lekvár mennyei finomság. Két félét készítettem, eprest és a sárgabarackost - az utóbbi még izgalmasabb íz.
Na de még mindig tudnék önmagamra terhelő vallomást tenni, éspedig a dzsemfix esete olákatival témában. Már megint egy úri huncutság! – gondoltam, amikor megjelentek a boltok polcain a befőzőcukrok és dzsemfixek. A Mama, aki a férjem édesanyja volt, de nekem is igazi anyapótlóm, felvilágosult szellemiséget képviselt a konyhában is. Egy idő után lelkes követőjévé váltam, mert bármit ajánlott, tudtam, érdemes hallgatni rá, kitűnő ízlése és vállalkozó szelleme mindenben megtalálja a jót. Ő mesélte, hogy sity-suty befőzött ennyi meg ennyi lekvárt, mert csak „összedobom a gyümölcsöt a cukorral meg a dzsemfixszel, rottyan egyet és már kész is”. És tényleg! Ajánlom kipróbálni, nekem tökéletesen bevált.
Így készítem: a megmosott, egészséges eperszemeket kimérem a dzsemfix leírása szerint, kicsi változtatással másfél kg gyümölcshöz számítom a 35 dkg cukrot, beledobok 2-3 szál friss vagy szárított levendulát, 1 zacskó dzsemfix szuper megy hozzá, hidegen összeturmixolom, állandó kevergetés közben felforralom, és már megy is az üvegbe. Ezt a mennyiséget lehet felszorozni a rendelkezésünkre álló gyümölcsnek megfelelően. Én minden befőzéskor új csavaros tetőket veszek, néhány percre fejtetőre állítom a forró lekvárral töltött üvegeket, így vákuum keletkezik, és nem kell dunsztolni. Sosem romlik meg, és felbontás után ugyan hűtőben tartom, de szinte bármeddig eláll.
Úgy látszik, fordítva vagyok bekötve: mire megöregszem, megtanulom leküzdeni az előítéleteimet.
