Régebben a tükörnek misztikus szerepe volt, varázslatos képességgel felruházott titokzatos eszköznek tekintették. Sokáig a hívság szimbóluma is volt, nem minden ok nélkül... Mára látszólag lakberendezési tárggyá degradálódott, és maximum abban tulajdonítunk neki különleges szerepet, ahogyan a térre hat.

Ezt a csodás képességét különböző korokban különböző módon használták ki a terek tervezésében.
Előfordul, hogy szépsége mellett optikai szerepét is hangsúlyozták – egyik ismert példa erre a Versailles-i kastély Tükörterme, amely nem pusztán ámulatra késztette a belépőt, de tükreinek a világításban is fontos feladata volt. Hol pedig térnövelés vagy éppen a térrel való játék céljából alkalmazzák. Máskor csak úgy, önmagáért. Akárhogy is, továbbra is ajánlatos vigyázni vele...


Kádak és tükrök

Ugyan napjainkra a tükör elérhető és könnyen beszerezhető tárgy, de máig a luxus, a gazdagság, a jólét kifejező erejű kelléke. Az elegancia tovább fokozható tükörrel. Sokszoros eleganciává. Jól hangzik, nem?

salle_bain_ancienne_toute_blanche.jpg

3-cool-modern-eclectic-marble-bathroom-art-deco-style.jpg

A kevesebb márvány több elve itt is érvényesül.

massey-livetc-joseph0446.jpg

Az alábbi darab valóban komoly értéket képvisel, nem beszélve a berendezésről, amely körülveszi...

kad6.jpg

Ha nincs antik tükör, megteszi a "smoked mirror" is (magyarul antikolt), ami igazán nem rossz megoldás.

bain-ultra-spa-tub-antiqued-mirror-french-bathroom.jpg

sf4-e1311814185813.jpg

antiquehalequinnjpg.jpeg

Alább ugyan egyszerűbb kivitelben, de szintén a nagy tükörfelület okoz vizuális meglepetést, szép, igényes megoldás. A takarítása már kevésbé kellemes, a tervezők azonban gondoltak erre és kellő távolságba helyezték a kádtól.

kad.jpg

Egy átlagos fürdőszobai térben ritkán találkozunk tükör borítású fallal. Már hétköznapibb ötlet a kis beépített fali polc – légies, hangulatos, játékos megoldás szűkebb térben, de mindenképpen egyszerű, mégis igényes megoldás. Feltéve, ha szép tárgyakat tudunk tárolni rajta, és nem hatalmas samponos flakonokat. Apropó, az ilyen berendezés esetében a legnagyobb fejtörést az okozza, miként oldjuk meg a tárolást.

bathroom.jpg


Mosdók, tükrök

Fontos, hogy a mosdó fölötti tükörben jól lássuk magunkat, kellő megvilágításban. Megfelelő erejű és színhelyes legyen a fény sminkeléshez is. Ilyen esetben is szeretjük nem mindennapi tükörben nézegetni magunkat.

paul-tierny-house-17mar14_pr_b_426x639_housegarden.jpg

 

kabin.jpg

Ugyan erős, de egészen biztosan volna, aki bevállalná. A lila és a szürke nagyon szép együtt.

lila_11.jpg

miroir-barbier-salle-de-bain-la-redoute_w641h478.jpg

miroir-ancien-maisons-du-monde_w641h478.jpg

miroirboisgris_w641h478.jpg

romantikus.jpg

Tetszetős megoldás ez a különleges dupla mosdó, tükrökkel. Igazán praktikus mindennapos használatra. A szintén szokatlan ablak tengelyébe állították. 

meuble-de-toilette_w641h478.jpg

 

Tükör szűk és/vagy sötét helységbe 

Az átlagos felhasználó, azaz a mi esetünkben érdemes kihasználnunk a tükör mindezen előnyös tulajdonságait, attól függően, hogy mely funkcióira van éppen szükségünk.. 
Szűk folyosóknak például mindig jót tesz, ha tükröt szerelünk föl.

david-wooley-unpublished-12-13.jpg

couloir_avec_miroir.jpg

massey-livetc-emma-21962.jpg

 

Antik és régi tükrök, trükkök

Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy akad a háznál egy antik tükrök, egészen különleges hatást kelt egy hétköznapi térben is. Hát, még ha egy kis körítést kap, például tapétával. Az alábbi fotón gyakorlatilag ez a két elem adja a tér eleganciáját. És persze a gyönyörű nyílászárók.

01_large.jpg

antik_tukor.jpg

Az a jó, hogy a kevésbé értékes régi darabokat is izgalmasan lehet felhasználni.

sok_1.jpg

elegans2.jpg

elegans_feketen.jpg

bordo_2.jpg

Igazán gyönyörű a sötét fal és a fényes felület kontrasztja. Itt a tükörnek megint csak nem az az elsődleges szerepe, hogy magunkat nézegessük benne, mégis mennyivel szegényebb lenne ez a felület nélküle, ugye?

massey-livetc-joseph0426.jpg

hu_sotet.jpg

A sötét falon még az egyszerű műanyagkeretes tükrök is pazarul mutatnak!

muanyagbol_csoda.jpg

A lakberendezésben gyakran találkozunk tárgygyűjteményekkel, ezeket érdemes az azonosság és hasonlóság elvén elrendezni, a lehető legizgalmasabb látvány érdekében. A takarításukba szigorúan tilos belegondolni!
Az alábbi megoldások gyűjtőknek (és mániákus gyűjtőknek:) ajánlottak.

sok.jpg

kekben.jpg

entree_avec_miroirs.jpg

mur_d_un_salon_recouvert_de_miroir.jpg


Térnövelés tükörrel

Nem mintha az eddig bemutatott példák közül ne akadt volna bőven olyan, amelyik optikailag megnöveli a teret. Azonban kis méretű helységekben tud igazán csodát művelni és nem árt, ha bekerül egy szép, méretes tükör. Érezhetően megváltozik tőle a tér és élményszerűvé teszi azt a belépő számára.

4851274.jpg

miroir_comme_une_fenetre.jpg

Főleg, ha valamilyen szellemes megoldást is találunk hozzá, mint ez a tapéta.

2111547.jpg

De a pusztán térnövelő funkció mellé is jól jön a játékosság, és a tájékozódó szemlélő vizuális megtévesztése. Látjátok, amit én látok?

salon_avec_mur_recouvert_de_miroir.jpg

Nagyon ügyes megoldás egy funkció – gardrób vagy fürdő – elrejtésére úgy, hogy hangsúlyozzuk a térelemet. Ha már úgyis ott van, ez a legjobb, amit tehetünk vele. 

Szintén érdekes megoldás, ha a tükör nem pusztán tükör. 

5-idees-pour-cacher-sa-tele.jpg

Előfordul, hogy nem hagyományos módon használjuk. A tükörmozaikok látványából semmiképpen sem egy konyhára asszociálunk, ugye?

miroirchaisevasecarrelage.jpg

cuisinebleugrisvaiselleluminairemetaliquemiroir.jpg


Tükrök és szobák

Ha van egy nagyobb tükröd, és nem nagyon találod a helyét, érdemes egy kedvenc szöveget stencilezni rá, máris egyedi hangulatot adsz neki. Még csak falra sem kell tenni, elég, ha odatámasztod. Nagy tükröknél ez szépen működik.

stencils.jpg

linen-mix-1.jpg

0116.jpg

Ha ti is szeretitek a kör alakú tükröt, éljetek vele, és akár duplázzátok, triplázzátok is bátran.

fireplace1_jpg_living.jpg

mulberry-home.jpg

john-lewis-content-2--easy-living-8nov13_pr_b_426x639.jpg

kristin-perers-easy-living-28jan14_pr_b_426x639_1.jpg

 

Sosem kedveltem a tükörcsempét, de ez a megoldás kifejezetten tetszik. Jó ötlet maradék tükrök felhasználására is.

ipcimmglpict000003262124.jpg

Cseppet sem hagyományos, annál inkább megfogja a tekintetet ez a textillel bevont darab. Vagány és egyedi. 

patchwork-frame.jpg

Biztosan találtok magatoknak a fenti pazar felhozatalból olyat, amit szívesen látnátok a saját lakásotok, házatok falán. Nekem ez volna az egyik választásom.

Ha további ötleteket kerestek, vagy egyszerűen csak gyönyörködnétek, keressétek fel a Nem Art Decor pinterest oldalát

Babarczy Veronika

transitional-dining-room.jpg

 fotók forrása: livingetc.com, marieclairemaison.com