piros mozaik_.jpg

A nyár elkényeztet minket: csupa piros gyümölcs érik, vadvirágoktól pompáznak a mezők, a napfényben csak úgy ragyognak a színek. Kétségtelen, hogy a piros elsősorban a nyáré. De nem pusztán évszakhoz kötődik, ennél sokrétűbb, gazdagabb jelentéssel bír.
Írtunk már arról, hogy az emberiség színpreferenciája a meleg színektől a hideg színek irányába változott (lásd: Színest örömest c. cikk). A színek történelmi őskora pedig nem más volt, mint a vörös korszak, hogy azután fokozatosan átadja a helyét a kéknek. Mindenesetre a vörös volt az első szín, amelyet az ember a történelem előtti időben használni kezdett. Bizonyos nyelvek őrzik is ezt : a coloratus (lat.), colorado (sp.) jelentése: piros, amely csak később módosult szín, színes jelentéssé (más nyelvekben)

voros.jpg

Hogy milyen hatással van ránk ez a bizonyos vörös?

Pszichológiai alkat szerint a szangvinikus típus kedveli. 
Fiziológiája szerint: izgató, serkentő hatású, emeli a vérnyomást, serkenti a vérellátást. Segíti az adrenalin képzést, csökkenti a fáradtság érzését. Színterápiában is alkalmazzák: vérszegénység, vastagbélgyulladás, krónikus megfázás (arcüreggyulladás), ízületi-gyulladás, depresszió esetén.
Szimbolikáját tekintve egyfelől a szeretet, a szerelem, a szenvedély, szexualitás kifejezője, másfelől az erő, a hatalom jele. A vér színe, ezért veszélyre, áldozatra, bátorságra asszociálunk a vörös szín láttán. A zsidó-keresztény hagyományban a fenség színe, ugyanakkor az áldozatot, a mártíromságot is jelzi a liturgiában. 

A bold red front door creates a cute cottage-style entry. Tour the rest of this home: http://www.bhg.com/decorating/decorating-style/cottage/cottage-for-entertaining/?socsrc=bhgpin040413reddoor=2

l-entree_home_h478.jpg

Számos kultúrában az öröm színe, hisz a piros rendkívül dinamikus. Energikus, erős, magabiztos, vibráló, szabadgondolkodó, merész, elszánt, független. Kellemes, meleg érzetet kelt, nagy felületen alkalmazva azonban nyugtalaníthat, ingerültté, idegessé, sőt agresszívvá tehet. (Részletek még: itt.)

Minket leginkább az foglalkoztat, miként alkalmazzuk a lakberendezésben. Továbbá milyen más színekkel társíthatjuk.

Érdemes ismernünk a pirosak két csoportját: a meleg és a hideg árnyalatokat, valamint alkalmazásukat. Hogy eligazodjunk az árnyalatok között, kapjuk elő az általános iskolai színkört, amely segít ebben. A piros szomszédja egy felől a narancs, ami a sárga felé tart, másfelől a lila, ami kékbe megy át. 

Utóbbi irány a hidegebb pirosaké, a sárgás a meleg árnyalatoké. Az alábbi ábra bemutatja az egész színcsaládot.

voros arnyalatai.jpg

Meleg vörös
Lakásbelsőkben semmi sem tud melegebb érzetet kelteni, mint a piros. Étkező helyiségekben hagyományosan kedvelt szín volt. Sőt szórakozóhelyeken is szívesen alkalmazzák, mert meleg, otthonos légkört teremt, például az angol pub-okban. Az éjszaka világában azonban kihívó, kacér, frivol, sőt buja szín, amely erősen utal a testiségre. De nem is kell ehhez éjszaka! Gondoljunk csak a vörös rúzs, egy feszes piros ruha, vagy egy gyönyörű vörös hajzuhatag keltette érzetre.

Red interior

moroccan furniture and unique morocan home decorations, bright fabrics, carved wood, metal and tile designs for interior decorating moroccan style

Hideg vörös
Előállításához régen igen drága alapanyagokra volt szükség, ezért is kapcsolódik a ranghoz, méltósághoz, és tartjuk azóta is tekintélyt sugárzónak. Valóban nem játékos szín. Érett, megfontoltság és kellő tartás kell a vele való együttéléshez. Inkább klasszikus terekre jellemző.

Blair House, the president’s guesthouse, across Pennsylvania Avenue from the White House in Washington, D.C., featured in our October 1988 issue.

Más színekkel társítva
Általában a vörösre jellemző, hogy vigyázni kell vele, mert erős, sok(k) lehet. Viszont már a közeli árnyalatokkal keverve is más, izgalmas hatást kelt. Mondjuk, azt nem mondom, hogy így nem erős...

Burlap Pennant Banner.  Ornaments in clear cylinder vases.  Lighted garland.  Lit candles in fireplace.

piros5.jpg

narancs bordo.jpg

Ilyenkor érdemes kevésbé nyugtalanító színekkel kombinálni, például krém színnel, tört fehérrel, fehérrel, szürkével, szándéktól függően. Azaz: mennyire akarod megtartani a dinamizmusát, vagy visszafogni azt. 

Figyeljük meg, a társított színek miként viszik hideg vagy meleg irányba az összhatást! Íme a könnyedebb változatok.

Salon Rouge

 

Keltainen talo rannalla: Ideoita tiistaille

Red Wall. Gorgeousness. --- for the right kind of room/space

piros9.jpg

feher piros.jpg

kek piros.jpg

piros2_1.jpg

Ha a piros felől elmozdulunk  színskálán, a hatás már kellőképpen komoly, visszafogott. Íme, az derül ki, hogy a vörösek között is vannak lágy színek.

narancs (5).jpg

piros feher furdo.jpg

piros.jpg

piros antracit.jpg

narancs.jpg

Viszont a lila felé azokat az árnyalatokat találjuk, amelyek hűvös benyomást keltenek.

piros8.jpg

piros (4).jpg

piros3.jpg

piros6.jpg

piros7.jpg

Merész, játékos és vidám a pirosat a zölddel (komplementer színe), sárgával társítani, vagy épp kékkel, türkizzel.

Red and blue kitchen.

"The octagonal detail on the doors in the hallway is pretty and practical: The red leather protects the [custom-made Gracie] wallpaper from fingerprints. A washer and dryer are hidden behind the doors." Interior design by Philip Gorrivan. Photo by Brian Doben. Interview by Christine Pittel. "A Rare Gem" produced by Doretta Sperduto and Gretchen Smelter. House Beautiful (July - August 2013).

Folytathatnánk, ugye? 

Összefoglalva, a piros sokféle hatásra képes a lakóterekben:
1. Klasszikus, sőt, akár pompás: antik bútorokkal, aranyozott képkeretekkel, tükrökkel, réz kiegészítőkkel, nagyvonalú, arisztokratikus.
2, Természetes, otthonos, hívogató: kisebb mennyiségben az élénk árnyalatok kifejezetten otthonos, vidékies, kedélyes hangulatot teremtenek. Például a nagy kockás kárpitok.
3. Nyugodt, ódon, elegáns: az érett árnyalatok (terrakotta, óburgundi) sötét fával, vagy vajszínnel komoly, megállapodott, de mégsem komor. 
4. Játékos, bohém, művészi, kihívó, frivol: ez az a hatása, amitől mindenki tart. Igen, a piros képes erre, de te döntöd el, miként használod.

bordo.jpg

Mernéd a piros árnyalatait alkalmazni a lakásban? Vagy már meg is tettétek? Milyen vele élni?
Ha még nem próbáltátok, remélem, tetszett az összeállítás, és esetleg belevágtok. 
Vigyázat!
E tárgyban, úgy értem a színek témájában is rengeteg baromsággal találkozni. Sarlatánság, hókuszpókusz kerülendő! Pl. egyik "kedvencemről" írtam is (Színgyógyászat).

Folytatjuk!

Babarczy Veronika

Derű, nyugalom, mélység - kék
"Legszebb a sárga" - bölcsességtől az irigységig
Színest örömest - színtani kisokos
Szín-akadémia 1.
Szín-akadémia 2.

Hasznos sorozatot találtam magyarul: itt. (Szép Házak) 


Ha felhasználod a cikkeinket, bátran tüntesd fel a hivatkozás! Az írásaink egyedi, szerzői munkák.