Nem is tagadhatnám, hogy a lakáskeresésünkben még egy szempont játszik lényeges szerepet: a lakás patinája. Egészen figyelnünk kell, hogy ne vigyen el egy-egy régies berendezés, az ódon tárgyak hangulata, öreg spaletták, lábas kád, és a többi.
A személyes elfogódottság miatt adja magát a kérdés, általában mennyire szeretjük, mennyire merjük megtartani a régit? Senkire nem akarom ráerőltetni az öreg, patinás tárgyak iránti vonzalmamat, de mesélek róluk egy kicsit.
Sokszor emlegetem Franciaországot, ahol nagy odafigyeléssel ápolgatják a gyakran sok évszázados parkettát (cikkünk padlóról és ápolásról: itt), lépcsőt, ajtókat, ablakokat. Akkor is, ha besüvít a szél... Ők így szeretik. Vagy egyszerűen másként viszonyulnak az ódon épületekhez. Meggyőződésem, hogy mi nem tudunk úgy felújítani, hogy valóban megóvjuk a régi anyagokat, felületeket.
Arrafelé a kastélyok málló falai sem keltenek visszatetszést, és azt a fajta patinát, amit az idő múlása ad, nem eltávolítják, lecserélik, hanem egyenesen megbecsülik. Nagyon közel áll ez a szívemhez.
Olyannyira, hogy a megálmodott új lakásunkról úgy gondolkodunk, minél többet meg kéne őrizni az eredeti állapotból. Az öreg faredőnyt, a fa ablakokat, a gyönyörű ajtókat, a konyhát, a régi csempét, mosdót, beton burkolatot, parkettát.
De miként tegyük? Mert jelen állapotukban (általában 60-100 éves anyagokról van szó egy átlagos fővárosi házban) hagynak némi kívánnivalót. A kérdést biztosan érlelgetni kell ahhoz, hogy megszülessen az igazán átgondolt döntés. Addig is keresgéljük a lehetséges megoldásokat, érdeklődünk mestereknél és keressük a nekünk tetsző példákat.
Fellini filmje a 8 és fél jut eszembe, ahol hosszas munkálatokkal rekonstruáltatta nagyanyja régi házát. (Nézzétek meg egyszer a fürdetős jelenetet, ahol Mastroianni körül felvonul az összes női karakter.) A vakolat, a fények, a régi toszkán udvarházat idéző szabálytalan falak gyönyörűek.
A meszelt falak iránti rajongásomat sajnos az ésszerűség szokta háttérbe szorítani. Egy régi budapesti bérház ezer festékrétegét nem szedetném le azért, hogy pusztán a mészfesték kedvéért újravakoltassam (csak eredeti vakolatra érdemes mésszel festeni). Hiába a jó illat és a szememnek kedves látvány.
Ellenben elgondolkoztató és sokkal inkább adná magát a rough luxe technika, amelyről szintén írtunk már. Az Angliában elterjedt módszer lényege, hogy a fal összes korábbi rétege felszínre kerül. Ehhez egyenetlenül, néhol egészen vakolatig visszacsiszolják a falat. Végül egy szolid lakkréteget kap, ami fixálja. Kopott freskóhatású lesz a felület, és az idő múlásának érzetét adja.
Könnyen átcsúszhat színpadiasba, van, akinek koszos érzetet kelt, szóval óvatosan kell vele bánni.
Babarczy Veronika
A Térkultúra blogon még több példát találtok a képre kattintva:
