Induló cikksorozatunkban, Kara László építész, belsőépítész segítségével, arra keressük a választ, hogy mi a szép.  

Nem lesz könnyű választ találnunk a kérdésre, és nem is ígérem, hogy végérvényes választ kap az olvasó. De abban biztos vagyok, végül egész komoly szempontrendszerünk lesz ahhoz, hogy könnyebben eligazodjunk korunk nagyon vegyes színvonalú építészetében.
Sokszor halljuk, hogy a szépség szubjektív. Remélem, mire a végére érünk keresésünknek, az olvasó is elhiszi, hogy mint minden közhely ez is csak félig igaz.
Hogy állításainkat leellenőrizhessük, egy konkrét helyszín példáin keresztül vesszük szemügyre kijelentéseink helytállóságát: a Csobánc, a Balaton-felvidék gyönyörű szőlőhegye, présházai és nyaralói lesznek ebben segítségünkre.


A szép fogalma

Itt rögtön abba a nehézségbe ütközünk, a szép fogalmát hogyan határozzuk meg. Ki dönti el egy házról, hogy az szép-e, és mi alapján?
Az ókori görögöknél a szépség fogalma „nemcsak szép dolgokra, alakokra, színekre és hangokra terjedt ki, de szép gondolatokra és szokásokra is.” Platón szóhasználata szerint a szép és a jó ideája csaknem azonos.

A szofisták szerint a szépség nem más, mint „ami kellemes a látás vagy a hallás számára”. A sztoikusok is hasonló definíciót adtak: „szép az, aminek megfelelő arányai és vonzó színe van”.
„A szép az, ami szemléléskor tetszést vált ki” (Aquinói Szt. Tamás). „A szép az, ami nem érzetek és nem is fogalom révén, hanem szubjektív szükségszerűséggel, közvetlenül, általánosan és érdek nélkül tetszik” (Kant).

Hogy mi a szép, arra sokféle tudomány is kereste a választ, az esztétika a képzőművészetekben, az összhangzattan a zenében, a színdinamika a színek világában, az épített tereket többek között Hajnóczi Gyula vizsgálta Vallum és intervallum című könyvében, és még sorolhatnánk.

Tisztában kell lennünk azonban azzal, hogy szabályok betartásával, a tudomány eszközeivel létre tudnak jönni ugyan középszerű elfogadható esztétikai értékek, de az igazi szépségben még kell legyen ehhez képest valami többlet, amit nem lehet kimérni.
A szépet nem lehet kitalálni előre, eltervezni, elhatározni. A szépben kell legyen valami emberi fogalmakkal megfoghatatlan többlet.

A tervezés, mint minden alkotó, teremtő tevékenység csak egy bizonyos fokig számítható ki előre, egy ponton túl be kell lépjen valamiféle plusz. Esterházy Péter így ír erről:
„A mondat arra lehet példa, hogy nemcsak én írom a mondatot, az is írja önmagát. Vagy másképp: hogy a nyelv is szerző. Az írásnál sok és sokféle összefüggésre lehet ügyelni, szimmetriákra, ismétlődésekre, eposzi állandó jelzőre, a leleményes komplexus, és akkor többnyire kiderül, mondjuk egy értő olvasásnál, ez akár még egy kritikusnál is bekövetkezhet, minden jó kritikus jó olvasó is, de nem minden rovar bogár, hogy rendszerint sokkal több összefüggés, nyelvi játék, mélység és sekélység található a szövegben, mint amennyit az író beletett. Egy más szempont szerint ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy az rossz jel a munka minőségét illetően, ha csak az van a könyvünkben, amit beletettünk. Jobb korokban ezt elfogadták közvetlen Isten-bizonyítéknak.”


A következő részekben lefektetünk tíz, a szépségre vonatkozó szabályt, és konkrét házak elemzésén keresztül próbáljuk ki, hogy működnek-e. A szimmetria, ismétlődések, eposzi állandó jelzők, satöbbik elemzésével megvizsgálhatjuk, hogy a ház építője, tervezője elég igényes volt-e, és belerakta-e mindazt, amit beletehetett, hogy amit nem tehetett bele az is belekerülhessen.