Ezúttal Tóth Gergely Mátéval beszélgettem bútormentésről, trendekről, amelyek épp a régit, a felújítandót helyezik előtérbe. És nagy álmokról, meg arról, milyen jó belevágni új dolgokba.



Inkább nők szeretnek lakberendezéssel bíbelődni. Remekül érzed a „nemi vonalakat”, mit szeret a nő, mit a férfi?
Nem megyek rá nemre. Minden bútornak más a kisugárzása és ez dönti el az átalakulását. Például Dimitrij, az egyik asztalom férfi, egy orosz alkoholista. A nevét onnan kapta, hogy egy csomó kromofágot megivott a felújításnál. De van Indián lány, ő a puha bőr lábszárvédős. Erőszakosan nem akarok sem átalakítani, sem termelni. Ami a kezembe kerül, azt formálom, aztán majd kiválasztják őket az új tulajdonosok.
A kérdés első részére azt mondom, hogy általában az asszony választ a férfinak bútort, hálószobát, pulóvert. A nőkön keresztül megy ez mindig.



Honnan jött ez az egész bútorosdi?
Volt egy underground ruhaboltom, amit én magam terveztem meg – enteriőrt, mindent. Otthon időről-időre hobbi szinten átalakítgattam magamnak dolgokat, csak sose foglalkoztam ezzel komolyan. Például még gimnazistaként megterveztem a Náncsi néni vendéglője kertkapuját, azóta is megvan.


Később kiegészítőket és ruhákat is terveztem, már a boltom számára. Mindig is adott volt, bennem volt, de mindeddig csak éltem a kínálkozó helyzetekkel és megoldottam a feladatokat.
Az első tudatos tervezés egy jó barátom lakása volt, ami tudatosította bennem, hogy egy lehetséges irány számomra a bútor és lakás tervezés, -felújítás. Ami eddig természetes volt, most egy új út lett számomra.

Találtál magadnak egy ösvényt a stílustúlkínálatban.
A visszajelzések alapján erőteljes az a stílus, ami kialakult. Nem agyaltam, mi az ami eladható. Az említett első lakás után csak folytattam azt, ami a fejemben van, ahogy nekem tetszik. Rengetegen foglalkoznak most azzal, hogy ne dobd ki, megcsináljuk neked. Vannak még a piacon tucat termékek olcsón és az egyedi dizájn horribilis áron. Tehát nehéz a piacon maradni, mert sokfélét kínál.
De évek óta ilyesmit akarok csinálni, volt is lehetőségem
kipróbálni, tehát belevágok. Komolyabb piackutatás nélkül. Ha elkezd majd esetleg növekedni ez a vállalkozás, akkor már nem csak önmegvalósító művészkedés lesz – persze az is, mert az kell –, hanem tudatosabb, átgondoltabb lesz az irány. Rengeteg bútortervem van, amelyekbe érdemes időt, energiát, pénzt ölni, de az utóbbi az, ami nem mindig áll rendelkezésre.


Mi az eredeti szakmád?
A Képzőre felvételiztem szobrásznak, de nem vettek fel. Utána boltoztam – kellett a pénz. Három évig dolgoztam Pohárnok Iván maszkmester mellett, apám restaurátor volt, úgyhogy láttam ezt-azt, ragadt rám több szakmából sok minden. Máig sok szakmai segítséget kapok barátoktól, ismerősöktől.
Ja, az Iparra is felvételiztem textil szakra – az egy tévedés volt. Nagyon akartam valamit, ami tervezéssel kapcsolatos, de nem ez volt a jó irány.


Hogyan válogatod a bútorokat? Találod, hozzák, keresed?
Veszem, kapom, találom. Az álmaim egyelőre papíron vannak, mármint a bútorterveim. Nagyon szeretem a bútormentést is, de közben az embernek rengeteg ötlete támad. Ezeket szeretném előbb-utóbb megvalósítani. Inkább előbb.
Ami még nagy álmom: szeretnék „összeköltöztetni” egy nagy térbe olyan művészeket, 15-20 embert – gondolok minden művészeti területre –, akiknek lakáshitelük van. Ez a tér egy iparcsarnok, hatalmas műhellyel, lakásokkal. Közben kiadhatják a lakásukat, itt olcsóbban laknának. A terv fontos része a közös munka, és a létrejövő alkotásokból lehet csinálni egy shopot, egy boltot, ahol áruljuk őket. Ha már kényszerűségből összeköltözünk, akkor szülessen ebből egy értelmes, hosszú távon gyümölcsöző együttműködés. Nyilván szabályok is volnának, hogy élhető legyen egy ekkorra közösség. Ha ehhez találnánk befektetőket, egy nagyszerű dolog születhetne belőle.



Itt nézegethetsz tovább.