A nemrégiben megjelent takarítós írás a blog egyik legtöbbet olvasott cikke lett. A véleményeitek alapján megszületett egy olyan közös vágy, hogy a témában hallgassunk meg egy szakértőt, aki tájékoztat a háztartásban alkalmazható öko módszerekről, a takarítás terén. Kiss Renáta, a Csalán Környezet- és Természetvédelmi Egyesület munkatársa vállalta, hogy összefoglalja a tudnivalókat. Ezt gyakorlatiasan és sok személyes tapasztalattal megerősítve teszi.

 



Nem kell mérgekkel – van más megoldás.

Igényünk arra, hogy tiszta, rendezett környezetben éljünk, legyen illatos, tiszta ruhánk nem új keletű, mindig is jellemezte családjaink nagy részét. A küszöb persze változik, de mindenki, főleg mi, háztartást vezető anyák folyamatosan sokat teszünk a jó közérzet, higiénikus viszonyok fenntartásáért.

Szóval a takarítás…
Annyiféle – jobbnál jobb, szinte magától tisztító csodaszer – kering a médiumok és reklámok által uralt virtuális térben, hogy nem is tudjuk mit válasszunk. Mindenre van külön takarítószer: csempére, tisztításra, ám vízkő ellen megint más, matt és fényes felületekre külön, a mosogatásra, mosásra meg persze sokféle, továbbá a penész elleni, higiénikus és teljesen steril, baktériummentes tisztaságért felelősek. Csak egy fújás – és kész. Ha megfelelni vágyunk a fogyasztói társadalmi képnek, komoly vegyi arzenált vonultathatunk fel otthonunkban. Ugyan a vegyipar fejlődése sokat javított életminőségünkön, de lassan már a ló túloldaláról is lelógunk. És ennek a látványos vegyi fejlődésnek megvannak az árnyoldalai, lásd pl. www.kockazatos.hu.
Nem ajánlatos erős vegyszereket (súrolószereket, fertőtlenítőt) használni ott, ahol ételeinket elkészítjük. Igaz csillogó lesz a mosogató, a tűzhely, de ezek a szerek amellett, hogy ártanak nekünk, erősen szennyezik a környezetünket.
 


Mi a Csalán Egyesületnél sokakkal találkozunk, akik velünk együtt megunták már a klórszagot (és helyette inkább az ecetszagot választják!). Hosszú évek óta szívesen adunk tanácsot, hogy milyen környezet- és emberbarát megoldásokat tudunk elképzelni a háztartás minden szegletébe. Nem a levegőbe beszélünk. Kipróbáltunk már sok mindent.

Nem mindent, persze, de a saját – nem kicsi – háztartásomban is néhány kacskaringó után beállt, hogy mi az ami működik. Vannak könnyen és olcsón beszerezhető, környezetbarát tisztítószerek, amelyeket rendszeresen használok otthon, ezek a mosószóda, ecet, citromsav, szódabikarbóna és időnként a bórax.
A filozófia után nézzünk végre néhány takarítós tippet.
Általános tisztításhoz használhatsz te is mosószódát, ez lúgos kémhatású, vízlágyító, zsíroldó por! Egy liter meleg vízben oldott egy evőkanál mosószóda a legzsírosabb tűzhelyet, a legkoszosabb ablakkeretet, csempét, linóleumot, PVC padlót is tisztává teszi. Ha edényekhez használjuk, az arány változik - oldj 5 liter forró vízben egy evőkanál mosószódát. Eltávolítja az edényekről a zsiradékot, égett foltokat. Üvegedényeket, poharakat mosószódás mosogatás után ecetes vízzel kell öblíteni, különben foltosan száradnak. Természetesen a mosásnál is hatékony, a mosópor felét helyettesítheted vele, nem veszi ki a textíliák színét, minden puhább, tisztább lesz. Konyharuhákat, vagy erősen szennyezett, foltos, olajos ruhákat mosás előtt áztass mosószódás vízben legalább egy éjszakán át, utána már alacsony hőfokon is elég kimosni, ami nem mellékesen energiatakarékos.

A szódabikarbóna  a sütiken túl is sokoldalú segítségünk lehet a háztartásban. A mosószódához hasonlóan lúgos kémhatású, de enyhébb, általános tisztításra ez is alkalmas, környezetre ártalmatlan anyag. Szódabikarbónából kis vízzel pasztát készíthetsz, ezzel súrolhatsz mindent (mosogatót, kádat, csempét, WC-t), ragyogóan tiszta lesz. Csempére rakódott zsíros szennyeződések eltávolítására is kiváló! Forró szódabikarbónás vízzel a hűtőszekrény is tisztítható. Sőt, szagtalaníthatod vele a hűtődet, ha nyitott zacskóban beteszed az egyik polcra,  mert magába szívja az ételszagot. A dugulások megszüntetésének receptje: szórj a lefolyóba szódabikarbónát és önts rá 3 dl 15%-os ecetet! Még több szódabikarbónás ötlet a Csalán honlapján.  

A citromsav vizes oldata gyenge, természetes sav. Használhatod vízkőtelenítéshez, pl. csaptelepek esetében – fél liter vízhez 1 evőkanál citromsavat adagolj! WC lefolyójának vízkőmentesítésére tökéletes a citromsav. Kb. 40 dkg citromsavat önts a wc-be és hagyd pihenni 10 órán át – már, ha ezt tudod valahogy koordinálni… A mosogatón látható foltokat citromsavba mártott vizes ronggyal eltávolíthatod. Vízforraló vízkőtelenítésére az ecet és a citromsav egyaránt hatékony.
A háztartásban fertőtlenítésre bóraxot használhatsz, amely enyhén lúgos, klór helyettesítő só. Jó szagtalanító hatással bír és hosszú távú hangyairtó. Szemetesláda tisztítására 30 g bórax, 30 g szódabikarbóna és fél citrom héjának keverékét önts fel forró vízzel! Hagyd egy-két órát állni, súrold át kicsit és öblítsd ki!

Sokkal hatékonyabb a sütés, ha sütőnk belseje tiszta, hiszen nem szigeteli a meleget a lerakódott szennyeződés. Ennek érdekében szódabikarbónából és vízből krémes állagú pasztát készíts, majd ezzel kend be a forró sütőt. Miután a massza rászáradt a kihűlt sütő oldalára, forró vízzel és dörzsivel jó alaposan dörzsöld le a sütő falát. Ajánlatos kesztyűben, mindenre elszántan dolgozni. Megéri az energia befektetést.
Ezekkel az anyagokkal és módszerekkel keveset ártunk a környezetünknek, sikerül tisztára varázsolnunk a konyhánkat, ráadásul még izmosabbak is leszünk. Jó munkát!


A zöld gondolkodás természetesen nem csak a takarítás terén van jelen nálunk otthon: gondosan megválogatjuk, mit veszünk meg, így a tudatos vásárlással máris felére csökkentjük a hazavitt hulladék mennyiségét, komposztálunk, szelektíven gyűjtünk. Autózás helyett sokat gyalogolunk és kerékpározunk, és itthon nyaralunk. Gyűjtjük az esővizet, helyi termékeket keresünk, és így tovább. De ezek újabb témák, amelyek megbeszélésre érdemesek.
Ahogyan a takarítás ürügyén is sok mindenről cserélhetünk még eszmét. 

                                                                                                         Kiss Renáta

                                                                                                      
További források: Hétköznapi Kalauz (Föld Napja Alapítvány)
Tudatos Vásárlók Egyesületének kiadványai
Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata – országszerte tanácsadók várják minden kérdésedet, ami a témával kapcsolatban felmerül benned.


Emlékeztetőül íme egy zseniális graffiti, hogy ne söpörjük szőnyeg alá...