Jobb pillanataimban jókat tudok röhögni magamon és az egész lakáshistórián, a rosszakban dráma van... Jó, túlzok. Kifejtem.
Egy kis igazságtalanság következik azokkal szemben, akik nem használják a Facebookot, de ezúttal egy bejegyzést ajánlok figyelmetekbe, amit a szekrényfestés élménye íratott velem: a női szerepekről, hogy mit várunk el magunktól mi nők, és milyen kudarcokat szenvedünk, amikor nem jól lőjük be a fizikális határainkat.
Viszont, azok sem maradnak információ nélkül, akik nem használják a FB-ot, mert meg akarom mutatni, hol tartunk most. 
A kis romantikusan tálaló sarkot dúljuk szét éppen, mert nem férnek el a könyveink a kitalált rend szerint. Egyik barátunk ötlete volt a szekrények (újabb) átrendezése, így a könyv-kérdés megoldódik ugyan, de a tálaló kitalálása újabb feladat... Azt ugyanis beáldozzuk.
Mindez azért lehetséges, mert a hétvégén sikeresen abszolváltuk a kettes számú könyvszekrény antikolását a férjemmel. Azt a munkát, amit én 2 napig csináltam, jó fél nap alatt befejeztük ketten. Hm... No, erről szól az imént ajánlott cikk.
No, már most, a lefestett könyvest cipeljük be új helyére és visszük ki a kis Bonanza szekrénykéket a hálóba – ha ott elkészült a padló. (Emlékeztek? Ez az, ami flamingó rózsaszín lett.)
De majd csak a jövő héten. Addig bútorhegyek ismét – csak néhány nap az egész, különben is már megszoktuk... (igen, én is azt gondolom, amit ti, nem normális).
Ebben is ludasak vagyunk, ugyanis mostanára sikerült csak kitalálnunk és eldöntenünk, mi legyen ott, a flamingós helyett. Hogy is kezdtem ezt a blogírást? Hogy a lakásfelújítás gondos tervezéssel és idejében meghozott döntésekkel pikk-pakk megoldható? No, igen.
Így nézett ki könyvtári szekrény korában (a férjem fotóján gyönyörűséges, pedig igen ronda szegény; jót tesz neki az is, hogy csiszolás után van) :
Eredetileg úgy alakítottuk ki a tálaló sarkot, hogy ne álljon semmilyen nagyobb bútordarab a fény útjában, levegős legyen, könnyed, és funkcionális. Ezt szolgálja a tükör és az ún. lebegő polcok. Sajnálom is egy kicsit lecserélni mindezt könyvszekrényre.
A Bonanzákat – sokunk gyerekkorának román bútorait – nagyon szeretem. Mégpedig a kis zsalus ajtók miatt. Éppen ezért mutatnak jól tálalóként, a hálószobában komódként, vagy ahol tetszik. Meg kell néznünk majd, szépek-e az új helyükön. De már alakul a terv és ha lesz hozzá merszem, új feladatuknak megfelelően, kicsit átalakítom őket...
Babarczy Veronika
Fotó: Oláh Gergely Máté
