Hosszan ellenálltam a gyűjtőszenvedélynek, lévén kicsi a lakás. Azon kaptam magam, hogy egy-egy tárgyat elteszek "jó lesz valamire" megfontolás alapján, hamarosan pedig már egy kész koncepció mentén kezdtek gyűlni darabok, már "az új lakásba".
A tervezgetéseimben nagyon inspirált a francia vidéki stílus meg kicsit az olasz is, ahol az a gyönyörű, hogy az öreg darabokat nem lecserélik vagy felújítják, hanem a kopott, lepatogzott felületük méltósággal része a békés és nyugodt enteriőröknek. A franciák lazák, könnyed modorban rendezik be a házaikat, épp úgy, ahogyan öltöznek. (nyilván a sajátos történelmi különbségek okán lehet az, hogy felénk sokan most fedezik fel az antik tárgyak szépségét, és kezdenek rajongani olyan megoldásokért, amelyeknek nyugatabbra sok száz éves hagyomány van, mint pl. a csirkeháló bútorokra.) Csak az asztalnak, a terítéknek és az étkezésnek van szigorú rendje, amúgy irtó kellemes a könnyedségük. Mióta láttam igényes megvalósítását, még a "megöregítés" is tetszik. Majd kipróbálom és felteszek előtte-utána képeket.

Visszatérve az ószeres témához, végül feladtam az ellenállást és sok-sok év után egy hideg napsütéses szombat délelőtt kimentünk a Tangóra, közismert nevén: Ecseri. Gyönyörű tárgyakat láttunk és igen eredeti fazonokat ismertünk meg. Úgy hiányzott ez az egész :)
Azt hiszem, a régiség megosztja az emberiséget, azokra, akik irtóznak tőle, és akik rajonganak érte. Utóbbiak közé tartozom, gondolom, kiderült.


Az idővel ráadásul válogatós lettem – ami szelekciónak is jó, a mennyiséget illetően –, és most igazi ínyenc régiségboltokat fedeztem föl. Remek tárgyak és még annál is remekebb ószeres kereskedők, meg kész klubélet várja a vásárlót. És ahogy már írtam, a tárgyak megtalálják az embert. Néha évekig tart, de megérkeznek. Újabb bizonyítékaim vannak...

Egyes daraboknál azonban a restaurálás a legjobb. Természetesen találtam egy remek szakembert is, csoda precíz, ahogy dolgozik. A szegény, sokat költöztetett, pincéket megjárt, öreg elgyötört bútoraim nem hiába vártak, új életet kezdhetnek.

Babarczy Veronika