A hálószobára azt lehet mondani, hogy már majdnem készen volt, de ebben az állapotában stagnált jó ideje, mígnem egy váratlan bejelentkezés katalizálta végleges elkészültét: a Nők Lapja Enteriőr fotózás. 

A férjem először húzta a száját a felhajtástól, de neki egyáltalán nem is kellett részt vennie mindebben. Azt gondolta, hogy a miénk egy átlagos, visszafogott hálószoba, ami egy magazinban nem feltétlenül érdekes az olvasóknak, holott mi nagyon szeretjük. No, ezt döntse el az olvasó...!  

g_halo_5.jpg

Ott tartottam, hogy félkész volt a hálószoba. Még rendezkedni kellett, egy-két bútort kivinni, másokat behozni, kitalálni és elkészíteni az ékszartartót. Plusz beverni néhány szöget és feltenni a képeket, meg egy tükröt, amelyik egy régi családi nyaralóból érkezett a Balatonról.

g_halo_2.jpg

Ez mindössze néhány óra munkát jelent, de éppen ezek az utolsó simítások tudnak jól elmaradni. Én pedig nagyon szeretem ilyenkor, ha valami kirobbantja a leült állapotokat. Ezért volt nagyszerű alkalom ez a fotózás. Óriási felfordulást csináltam, amikor az összes bőröndöt kipakoltam a folyosóra. A szomszédaink már semmin sem csodálkoznak, áldott jó emberek, alkalmi szomszédunk, azonban, egy kanadai lány, csodálkozva nézte a jelenséget. Aztán minden szép rendben visszakerült.

Az ékszertartót bambuszból készítettem el, úgy negyedórás munkával. Két csavart becsavartam a nádba, és arra erősítettem zsineget, amivel fellógattam. Az ékszereket ikeás kampók tartják.

g_halo_1.jpg

Az ágy fölé először egy nagy képet akartunk magunkról. Mivel a fotózásra nem készült volna el, több kisebb kép került oda, különböző keretekben. Bal oldalra a nővérem zománcképeit, jobbra a férjem lomtalanított angyalát tettem, egy egykori ikont. A régi Madonna kép a szüleim padlásáról érkezett. Az eddigi lakásainkban valahogy mindig túl nagynak láttam...

Mostanára, amikor mindez így összeállt, azt gondolom, hogy így is nagyon szép és harmonikus az egész. És a kékek, amit annyira szeretek, most is jelen vannak.

verai_04.jpg                          verai_07.jpg                            verai_08.jpg                              fotó: Kövesdi Réka

A hatalmas horgolt ágytakaró a férjem nagymamájának a munkája, aki az én dédnagyanyám régi szőttes anyagait varrta össze és szegte be gyönyörű horgolt széllel. 

A mennyezeti és olvasólámpák az Ikeából vannak, egyszerű textilszövetes darabok. Olvasólámpának szeretünk olyat választani, ami függetlenül kapcsolható.

g_halo_4.jpg

A kis mokett szőnyeget örököltük. Úgy 80-90 éves lehet, pamut, törökös motívumokkal. Eredetileg bordó és sötétkék volt, de az idő és a nap gyönyörű színt adott neki.

Az ágyat az előző lakásunkba vettük, a Demkó Feder gyártotta. Az ágykeret átlagos darab, a lelke a matrac, ami pedig egy remek darab. Ez az, amire mindenképpen érdemes költeni a kényelmes alvás érdekében. A többi igazából ízlés dolga, meg persze pénztárcáé.

Szigeti Zsófi megkérdezte tőlem az interjúban, hogy nem kényelmetlenek-e a régi bútorok, amire azt válaszoltam, hogy néha igen. Ezen a kérdésen sokszor gondolkodom, minden lakásfelújításnál felmerül. De még mindig nem tudtuk rászánni magunkat egy beépített szekrényre a hálóban. Talán egyszer majd lesz ilyenünk, de nem kifejezett igény, hogy a kedves öreg darabokat ilyenre cseréljük. Ja, és ez így recycling!

verai_06.jpg                             fotó: Kövesdi Réka

Amikor mindezekkel elkészültem, már boldogan ücsörögtem a fotós, Réka kamerája előtt. Tudtam, hogy ismét beljebb vagyunk, ismét elkészült valami. 

verai_01.jpg                             fotó: Kövesdi Réka

Köszönöm az interjút Szigeti Zsófinak, és a fotókat Kövesdi Rékának. A cikk a Nők Lapja Enteriőr októberi számában jelent meg. 

Babarczy Veronika